Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Magyar Posta leányvállalatot alapított utalványkibocsátásra
A Magyar Posta Zrt. leányvállalatot alapított Posta Paletta Zrt. néven a kedvezményes adózású utalványok kibocsátására - jelentette be Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Magyar Posta felkészül a piacnyitásra
Montenegróban terjeszkedne a Magyar Posta
A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának
Tízmilliárdért lesz mobilszolgáltató a Magyar Posta
Kambodzsa és Mozambik után Magyarországra is betörne a Viettel
Az MVM a Postával és a Fejlesztési Bankkal együtt indul a mobiltenderen
Elmondta: reményeik szerint az új típusú szolgáltatással az utalványpiac jelentős szereplőjévé válik a Posta Paletta Zrt., és némileg ellentételezni lehet a hagyományos postai tevékenység - a levél- és csomagforgalom - mérséklődéséből adódó forgalom- és bevételkiesést.
Krátky Attila, a Posta Paletta Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a posta logisztikai adottságaira, hálózatára építve kedvező feltételeket tudnak ajánlani a munkaadóknak és az utalványt elfogadó helyeknek, így reményeik szerint az első teljes üzleti év, 2012 végére a piac meghatározó szereplői közé tartoznak majd.
Számításaik szerint 2011 végén lehet majd először Posta Paletta étkezési utalvánnyal fizetni - mondta a vezérigazgató.
A Magyar Posta 100 millió forint alaptőkével és 150 millió forint tőketartalékkal hozta létre Posta Paletta leányvállalatát áprilisban.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









