A Malévot nem érinti a tulajdonos gyengélkedése


A Malévot nem érintik az orosz tulajdonos, az AiRUnion pénzügyi nehézségei - tudta meg a Napi Gazdaság.

Az elmúlt napokban előbb a krasznojarszki légikikötő, utána a moszkvai Domogyedovo, majd több további repülőtér tagadta meg az AiRUnion repülőgépeinek üzemanyag-feltöltését az orosz légiszövetséghez tartozó vállalatok tartozásai miatt. Az AiRUnion közleményben kért elnézést az utasoktól, arra hivatkozva, hogy az üzemanyag rendkívüli módon megdrágult, ám mivel a jegyeket már korábban eladták, ebből a forrásból nem tudják fedezni a pluszterheket.

A cégcsoporthoz tartozó magyar légitársaság elmondta: az orosz cég pénzügyi nehézsége nem érinti működésüket. A tulajdonos a Malév Zrt. privatizációjával kapcsolatos vállalásait maradéktalanul teljesíti - tette hozzá a cég sajtóosztálya.

Az orosz repülőtér-üzemeltetők és az üzemanyag-szállítók szolgáltatásuk felfüggesztésével akarják rákényszeríteni a légitársaságokat, hogy megegyezzenek hitelezőikkel - tette hozzá a hírhez az AiRUnion, amely később részletekben utalt némi pénzt kerozinra, így több járata, ha késve is, de fel tudott szállni. Eközben a Russian Oil Group csődeljárást indított a csoport második legnagyobb tagja, a Domodedovo Airlines ellen, további nyomást gyakorolva a társaságra. Az AiRUnion legnagyobb magántulajdonos-részvényese, Borisz Abramovics nem nyilatkozott a vállalat gondjairól. 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.