A Mercedes sem segített, 5 éves mélyponton a beruházások értéke


1000 milliárd forint alá esett a beruházások összértéke a magyar gazdaságban az idei év második negyedévében. 1000 milliárd alatti második negyedéves folyó áras érték utoljára 2006-ban volt, akkor 996, most 984,7 milliárdot mértek.

Az április, júniusi időszakban a nemzetgazdasági beruházások volumene 4,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félévben pedig 5,5%-kal volt kisebb az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdasági beruházások az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 0,6%-kal mérséklődtek.

Az építési beruházások volumene 7,3%-kal kisebb volt a lakásberuházások és a nagyobb útépítések visszaesésének következtében. A gép- és berendezésberuházások 1,3%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A nemzetgazdasági beruházások volumenének visszaesését néhány nagy, egyedi beruházás, például a Mercedes kecskeméti, vagy a Hankook rácalmási beruházása mérsékelte. A járműgyártásban megvalósult jelentős fejlesztéseknek köszönhető a feldolgozóipar 4,7%-os növekedése, de ugyanígy egy-egy nagyberuházás emelte meg a pénzügyi, biztosítási tevékenység (22,8%), a víz- és hulladékgazdálkodás (8,3%) és a művészet, szórakoztatás, szabadidő (22,3%) ágak volumenét is.

Az oktatás nemzetgazdasági ág növekedése (68,0%) az oktatás minden területén állami és uniós forrásból országszerte megvalósuló intézménybővítések, -felújítások eredménye.

Az élénkülés az ágazatok többségében késik. Csökkenés figyelhető meg az ingatlanügyletek ágban (13,1%) a lakásépítések radikális visszaesésének következtében. A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 14,2%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, ennek oka az állami infrastrukturális beruházások visszaesése. A gépberuházásokat ösztönző támogatások csökkenése miatt a beruházások a mezőgazdaságban szintén visszaestek (23,3%). A közigazgatás fejlesztésének volumencsökkenésében (5,6%) főleg az egy évvel korábbi magas bázis játszott szerepet.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az elemzéseel kapcsolatban a távirati irodának elmondta, hogy a kilátások vegyesek, a beruházások alakulása nagyban függ attól, hogy az Új Széchenyi Terv mennyire lesz képes ösztönözni a beruházásokat, illetve a belföldi megrendelésállományt, valamint attól, hogy ennek pozitív hatását mennyire csökkenti a bankadó.

mfor.hu




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.