A félezer legnagyobb közép-európai cég rangsorában a második helyre került a Mol, míg összességében 60 magyar társaságot rangsoroltak. A nagy cégek vezetői óvatos optimizmussal tekintenek az év végére.
hirdetés
Profitáljon Ön is!
Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!
A magyar vállalatok régiós összehasonlításban nem teljesítettek rosszul a tavalyi válságos évben az árbevételt tekintve, e mutató alapján a hazai cégek esetében jellemzően kisebb volt a visszaesés a régiós átlagnál - áll a Deloitte csütörtökön ismertetett felmérésében, amit a régió 500 legnagyobb vállalatáról készített.
A listán szereplő több mint 60 magyar vállalat megszilárdította a helyzetét a régió nagyvállalatai között. Óvatos optimizmusra adhat okot, hogy a 2010 első negyedévéről gyűjtött eredmények és a vállalatvezetőkkel folytatott személyes beszélgetések már inkább arról tanúskodnak, hogy a gazdaság a mélypontról elmozdulva, újra fokozatos fejlődésnek indulhat.
Az első ötven vállalat között kilenc magyar szerepel: a második helyezett Mol mellett a Nokia (11.), az Audi (14.), a GE(26.), az E.ON Földgáz Trade(29.), a Samsung(31.), a Magyar Telekom (42.), a Philips (49.) és az MVM (50.) (Zárójelben a cégek helyezése az 500-as listán).
A Mol kivételével kissé átrendeződött a rangsor az idén tavalyhoz képest az első ötven helyet tekintve: az Audi tavaly még megelőzte a Nokiát; öt vállalat (Nokia, Audi, E.ON Földgáz, Magyar Telekom, Philips) hátrább került a rangsorban; előbbre lépett viszont a GE, a Samsung, a legnagyobb ugrást az MVM produkálta, amely a tavalyi 169-ik helyről az idén az ötvenedikre jött fel. Kikerült az első ötvenből, és a 60-ik helyen végzett a tavaly 41-ik Panrusgáz.
A Deloitte negyedik alkalommal állította össze a térség 500 legjelentősebb vállalatának rangsorát, és a felmérés az országok és iparágak szerinti tendenciák elemzésével is szemlélteti a tágabb kereskedelmi és gazdasági környezetet.
A lengyel PKN Orlen olajtársaság és a Mol is megtartotta vezető pozícióját - a lengyel cég eredménye például a 2008-ban jelentkező 324 millió eurós veszteségből 280 milliós nyereségre váltott. A cseh energiaipari óriás, a CEZ is bekerült a régió első három cége közé, megelőzve ezzel a szintén cseh Skodát. Szintén jó évet zárt a lengyel PKO BP bank is: a pénzintézet euróban számolva 18 százalékkal tudta növelni eszközértékét, így átvette az első helyet az iparágban - mindezt egy olyan évben, amikor a versenytársakra csak szerény növekedés, illetve bizonyos esetekben visszaesés volt jellemző.
A válság következtében a térség 500 legnagyobb vállalatának euróban számított összesített árbevétele egyetlen év alatt közel 21 százalékkal esett. A közép-európai térség vállalatai előtt álló egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy igazodniuk kell a válság miatt átalakult felügyeleti rendszerekhez - számos iparágban ugyanis új európai, illetve helyi szintű szabályozások fognak életbe lépni azért, hogy a jövőben egy hasonló pénzügyi válság kialakulása elkerülhető legyen.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.