Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Mol az elsőszámú magyar cég
Pénteken tették közzé a Forbes magazin vállalati rangsorát. A világ kétezer legnagyobb társaságát összegző listán a magyar cégek közül a Mol mellett az OTP található meg.
A top ötszázba idén sem sikerült hazai vállalatnak bejutnia, a legelőkelőbben rangsorolt társaság az 540. helyezett Mol lett. Érdekesség, hogy a hazai olajcég legnagyobb régiós konkurense, az OMV közel százötven hellyel előrébb, a 385.helyre került. Az olajipari vállalatok egyébként igen jól szerepeltek, az első tízben három ilyen tevékenységet folytató vállalat is található: a hatodik ExxonMobil, a hetedik Royal Dutch/Shell Group és a nyolcadik BP személyében.
Ami a másik magyar Forbes-listás társaságot illeti, ez az OTP bank, amelyet a magazin a 709. helyre tett. A rangsor összeállítói szerint a pénzügyi szektorban működő vállalatok még az olajcégeknél is jobban teljesítettek. Az első helyre rangsorolt Citigroup mellett a harmadik Bank of America, a negyedik AIG (American Intl Group), az ötödik HSBC Group, a kilencedik JPMorgan Chase, a tizedik UBS és a tizenegyedik ING Group is ennek az ágazatnak a képviselője.
Az autógyártók közül a legjobban a Toyota szerepelt, amely a tizenkettedik helyre került. Érdekesség, hogy a General Motors ez alkalommal csupán az 526., míg a Ford a 133. lett.
Ami a kelet-európai régió vállalatait illeti, természetesen az orosz társaságok viszik a prímet. A legelőkelőbb helyezést a Gazprom gázipari óriás érte el, 51. lett, majd a Lukoil (139.) és az Egyesült Energia Rendszerek (angol rövidítéssel UES) következik.
Lengyelországot, hazánkhoz hasonlóan, az első ezerben szintén egy olajvállalat és egy bank, a PKN és a PKO képviseli, de ott található a listán (1579. helyen) a KGHM Polska bányászati társaság
is. Csehországból egyetlen vállalat került a rangsorba, a Cez áramszolgáltató. Ami pedig a szomszédos országokat illeti, csupán Ausztria képviselteti magát a Forbes listáján.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







