Erősödéssel kezdett szerdán a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, délelőtt több mint másfél százalékos pluszban volt a mutató. Elsősorban a Mol 3 százalék feletti erősödése húzza a piacot, miután a cég reggel bejelentette, hogy olajat talált egyik iraki fúrása során.
hirdetés
22 746 ponton állt szerda délelőtt a BUX index, ez 1,56 százalékkal volt magasabb a keddi záróértéknél. A forgalom magasabb volt az átlagnál, az első órákban már több mint 8,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.
A vezető részvények többsége drágulással kezdett a piacon, kiemelkedett a Mol szárnyalása. Az olajcég papírjaiért a nyitás után nem sokkal 19 600 forintot kellett adni, ami 3,7 százalékos emelkedésnek felelt meg. A vállalat szerda reggel jelentette be, hogy az egyik iraki fúrása során olajat és földgázt talált, midnen bizonnyal ez a hír húzza az árfolyamot. Az OTP 6100 forinton állt a nap első felében, ami 1,16 százalékos javulást jelentett, míg a Magyar Telekom 718 forintos ára egy forinttal maradt el a kedd délutánitól.
Vegyesen indult a nap a gyógyszergyártók számára a tőzsdén: a Richter az első órákban 0,84 százalékkal drágult, 41 850 forintba került, míg az Egis 20 220 forintos szintje 0,88 százalékkal volt alacsonyabb, mint a keddi záráskor.
Kedden a nemzetközi hangulat elbizonytalanodásával megtorpant a forint utóbbi napokban tapasztalt diadalmenete is, a fokozatos gyengülés folytatódott szerda reggel is. Délelőtt 267,14 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,13 százalékkal volt magasabb az előző napi árfolyamnál. A dollárral szemben 196,50-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, a svájci frankért pedig 182,64 forintot kellett adni.
A vezető európai tőzsdék is felfelé kezdtek kapaszkodni szerda reggel: a londoni FTSE délelőttre 0,14 százalékot javított, a frankfurti DAX pedig 0,22 százalékkal erősödött. Régiónkban a varsói WIG 20 0,75 százalékkal emelkedett reggel, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,44 százalékot javított.
A vezető amerikai határidős indexek délelőtt szinte hajszálra ugyanott álltak, ahol a keddi záráskor, azaz egyelőre keresi irányát a Wall Street, nem tudni, merre nyitnak a mutatók délután.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.