A Mol-vezér kiadatását kérheti Horvátország


Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását, írja a Nol.

A Népszabadság több, egymástól független forrásból úgy értesült: a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. Ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását. Az ügyben illetékes magyar hivatalos források nem kívánták a Népszabadság értesülését kommentálni.

A Népszabadság okfejtése szerint a horvátok megvárták, míg hazánk átadja Lengyelországnak az Európai Unió soros elnökségét, majd kérték Hernádi kiadatását.

Mint ismert, a horvát sajtó szerint Ivo Sanader egykori kormányfő tízmillió eurót vett át Hernádiéktól annak fejében, hogy átengedte a magyar olajvállalatnak az INA irányítását. A vesztegetést a Mol korábban határozottan visszautasította.

A Mol-ügy Horvátországban kőkemény belpolitikai kérdés lett, része az idei választási csatározásoknak.

A hétvégén a horvát vádaknak némileg ellentmondó információ látott napvilágot, mely szerint már 2008-ban tudott a kormányzó párt, a horvát demokraták teljes vezetése (HDZ), és nem csak egyedül Ivo Sanader korábbi miniszterelnök arról, hogy a kisebbségi részvénytulajdonos Mol megkapja az irányítási jogot az INA-ban - állítja honlapján egy erre vonatkozó prezentációra hivatkozva az index.hr. A horvát internetes lap szerint nem igaz Jadranka Kosor jelenlegi kormányfő - korábban miniszterelnök-helyettes - állítása, hogy a tavaly óta Ausztriában kiadatási őrizetben lévő Sanaderen kívül senki nem tudta, hogy a Mol és a horvát kormány közötti részvényesi megállapodást miként akarták módosítani.

Az internetes lap emlékeztet arra: a horvát kormányzópárt vezetői számos hasonló prezentációval találkoztak és többször tárgyaltak erről a témáról, ami nem jelenti azt, hogy tudhattak arról, ha Sanader valóban kenőpénzt fogadott el. Azt azonban bizonyíthatja, hogy nem egyedül a volt kormányfő, hanem az egész HDZ vádolható "hazaárulással" - olvasható a horvát internetes oldalon.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.