A Navigator nyerte a MÁV-Start informatikai pályázatát


A Navigator Zrt. nyerte a MÁV-Start Zrt. informatikai rendszerének üzemeltetésére és karbantartására kiírt közbeszerzési eljárást, a megbízás egy évre szól és több mint 60 millió forint értékű.

A Navigator szerdai közleménye szerint az informatikai cég egyebek mellett 1.281 munkaállomás, 690 kiegészítő eszköz, és 27 szerver üzemeltetését és távmenedzsmentjét látja el. A folyamatos és üzembiztos működés megteremtése mellett a NAVIGATOR tanácsadóként, az adatmentésben, az adatmigrációban és az eszközök telepítésében is segíti a MÁV-Start Zrt. működését.

A Navigator a magyar informatikai piac egyik vezető outsourcing szolgáltató (erőforrás-kihelyezés) vállalata.

A MÁV-Start Zrt. 2010. áprilisában írt ki közbeszerzési eljárást informatikai rendszerének üzemeltetésére, miután a korábbi szolgáltatóval lejárt a szerződése. A pályázati anyagot 15 cég vette fel, de csak hat adott be ajánlatot. A MÁV-Start Zrt. az eljáráson részt vevő öt érvényes ajánlat közül a műszaki-szakmai szempontok mellett a legalacsonyabb ajánlati ár alapján hirdette ki a Navigator Informatika Zrt.-t nyertes ajánlattevőkként.

A NAVIGATOR korábban közölte: az idén arra számít, hogy az árbevétele mellett a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is nőni fog, s így megerősítheti pozícióját a piacon. A vállalat konszolidált árbevétele tavaly 1,65 milliárd forint volt, míg az idén várhatóan 1,81 milliárd forint lesz. Az árbevétel rendszerintegrációs hányada nem éri el a 10 százalékot, míg jelentős része a technológiai outsourcing szolgáltatásból származik.

Az EBITDA a tavalyi évhez képest jelentősen növekedni fog, így  2010-ben eléri a 430 millió forintot. Az EBITDA 2009-ben körülbelül ugyanannyi volt, mint 2008-ban, akkor mintegy 2 milliárd forint konszolidált bevételt és 225 millió forint eredményt ér el a cég.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.