A Philip Morris perre megy Norvégiában


A Philip Morris dohánycég perre megy Norvégiában a dohánytermékekkel kapcsolatos tilalom miatt. A Dagens Naringsliv beszámolója szerint az amerikai cégnek az nem tetszik, hogy az idén január óta érvényben lévő új szabályozás szerint a boltokban a dohánytermékeket nem szabad jól látható helyen elhelyezni.

A Philip Morris szóvivője szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az effajta tilalomnak bármiféle egészségjavító hatása lenne. Izlandon már 2001 óta érvényben van egy ugyanilyen tiltás, de a rendelkezésre álló adatok szerint nem lettek többen a nemdohányzók.

A szóvivő arról is beszámolt a lapnak, hogy a Norvégiában indított peres eljárást az Európai Unió országaira is ki akarják terjeszteni.

Norvégia a 80-as évek vége óta élen jár a dohányzás korlátozásában, arról azonban nem tesz említést a hírügynökségi beszámoló, hogy ez milyen eredményt hozott a dohányosok körében.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.