Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Policy Agenda indexe a gazdaság további lassulását jelzi
A konjunktúra rövidtávú előrejelzését mutató Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a múlt év utolsó negyedévében 1,04 volt, 0,3 ponttal alacsonyabb a harmadik negyedévi értékhez képest, ami a gazdaság lassulását jelzi a következő fél évben - közölte a Policy Agenda kutatóintézet.
A GFI úgynevezett egyidejű (leading) indikátor-index, amelyhez hasonlót – az OECD-ben is alkalmazott módszertan alapján – sok országban használnak a konjunktúra változásának rövid távú előrejelzéseként.
A tájékoztatás szerint a mutató alakulása megerősíti a Policy Agenda korábbi makrogazdasági prognózisát, miszerint 2012-ben a magyar GDP mintegy 2 százalékkal csökkenhet. Ennek oka, hogy a belső és külső kereslet nagymértékben visszaesik, s az leendő IMF-EU hitel eredményeként csak a harmadik-negyedik negyedévtől lehet pozitív változást elképzelni a gazdaság teljesítményében.
A közlés szerint a háztartások pénzügyi helyzete, a vállalkozói szféra gazdálkodása és a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján azt látni, hogy a következő hónapokban tovább fog romlani a gazdaság helyzete. Egyelőre ez főként a cégek működésében és a monetáris helyzetben mérhető, de a lakosság pénzügyi nehézségei is nőnek.
A mutató elemeinek többsége a következő negyedévekre további visszaesést, vagy változatlanul alacsony teljesítményt valószínűsít.
A GFI értéke az eltelt két évben negyedévről-negyedévre a gazdasági fejlődés hullámzását mutatja - állapítja meg a Policy Agenda. A magyar gazdaság konjunkturális helyzete 2010 második negyedévétől év végéig romlott, majd 2011 év elejétől kissé javult ugyan, de a második negyedévi megtorpanás után a negyedik negyedévben ismét erőteljesen zuhant.
A Policy Agenda a mutató alapján a legrosszabbnak a monetáris helyzet ítéli: marad a magas alapkamat és hektikus lesz a forint árfolyama. A gazdaság monetáris és fiskális helyzetét tükröző mutató 0,29 ponttal romlott a múlt év negyedik negyedévében, ami hasonló mértékű volt a harmadik negyedévi 0,24 pontos csökkenéshez.
A vállalkozó szféra gazdálkodásának negyedéves indexe 0,59 pontot esett, ami megerősíti a Policy Agenda kkv bizalmi indexe során mért állapotot. A megelőző negyedévben némi optimizmus mutatkozott, most ismét a pesszimizmus látszik - áll a közleményben.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kende u., Budapest XI. ker, 45 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









