Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Spar zárolta és visszavonta az Aqua-Pettől származó készleteit
Az Aqua-Pet Kft. által gyártott ásványvíz-készleteket a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. zárolta és a hálózat üzleteiből azonnali hatállyal visszavonta - tájékoztatta a társaság szerdán.
Az intézkedésre azt követően került sor, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatósága eljárást indított a csányi székhelyű Aqua-Pet Kft. ellen, mivel megállapították, hogy a cég által előállított kétliteres Saguaro Pannon-Aqua szénsavmentes ásványvíz, illetve a szintén kétliteres S-Budget szénsavas ásványvíz coliform baktériummal szennyezett. Így az a döntés született, hogy érintett vizeket kivonják a forgalomból - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A Spar közölte, hogy az ügyről sem a szállítónál vizsgálatot végző hatóságtól, sem a víz szállítójától semmilyen hivatalos értesítést nem kapott, ennek ellenére a sajtóhír alapján a cég megtette a szükségesnek ítélt intézkedéseket.
A társaság a gyártótól származó - hírekben megnevezett palackos terméket - kedden független laboratóriumi bevizsgálásra küldi, mely vizsgálat eredményének megismeréséig a terméket a Spar nem forgalmazza. Emellett a termék szállítójától azonnali magyarázatot kért a cég az üggyel kapcsolatban.
A szállító nyilatkozata az alábbiakat tartalmazza: "kijelentjük, hogy a Spar Magyarország részére a Pannon Aqua Zrt által beszállított egyetlen ásványvíz termék sem tartalmaz coliform baktérium szennyeződést, sem más mikrobiológiai szennyeződést. Ez vonatkozik a 2012. 12. 06-i minőség megőrzési idejű, 2 litereses dús termékekre is, amelyet igazolni tudunk a hatóság által vett minták akkreditált mérési eredményeivel is..." A fenti nyilatkozatot alátámasztó mérési eredmények jegyzőkönyveit a Sparnak is megküldték. A szállító arról is tájékoztatta a Spart, hogy az ügyre vonatkozó hatósági határozatot megfellebbezte, kérve a forgalomból való kivonás felfüggesztését.
A Spar további tárgyalásokat folytat a termék szállítójával a helyzet tisztázása érdekében - áll a közleményben.
A szaktárca keddi közlése szerint a szennyezés összesen csaknem 300 raklapnyi ásványvizet érint, egy raklap 384 palack ásványvizet tartalmaz.
A VM emlékeztet, hogy az Aqua-Pet Kft. működését a hatóság 2011 szeptemberében hasonló okok miatt egyszer már felfüggesztette, de újraindulhatott az üzem, mivel a cég kijavította a hibáit.
A hatóság a decemberi utóellenőrzésen ugyanakkor megállapította, hogy a cég által előállított kétliteres Saguaro Pannon-Aqua szénsavmentes természetes ásványvíz, illetve a szintén kétliteres S-Budget szén-dioxiddal dúsított természetes ásványvíz coliform baktériummal szennyezett. Mivel az ásványvizek nem tartalmazhatnak coliform baktériumot, az ásványvíz forgalmazását a hatóság azonnali hatállyal megtiltotta, és elrendelte kivonását a forgalomból, illetve kötelezte az üzemet a termék visszahívására.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









