Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Suzuki egy gramm és egy cent csökkentést vár a beszállítóitól
A Suzuki a gazdasági válság, valamint a Japánt ért természeti katasztrófa miatt a beszállítóitól 3 százalékos árcsökkentést kért - közölte Pata József, a nevét viselő és jelentős Suzuki beszállító gépipari Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója.
A fajszi gazdasági társaság ügyvezető igazgatója elmondta: a beszállítói értekezleten a Suzuki vezetői arra kérték őket, hogy 3 százalékos csökkentést adjanak az általuk gyártott termékek árából. "Ezt megértettük, hiszen a gazdasági válság és a Japánt sújtó katasztrófa miatt a Suzuki nehéz helyzetbe került, ezért nekünk még abból az összegből is támogatnunk kell, amiért keményen megdolgoztunk" - tette hozzá.
A Suzuki új modelljéhez a Rába szállít tartozékokat
A Suzuki 2,5 millió autót adott el 2011-ben
Megtartja dolgozóit a Magyar Suzuki Esztergomban
Esztergom 940 millió forintra perli a Suzukit
Válik a két autóipari óriás - az esztergomi motor az ok
Az esztergomi SX4 miatt balhézik a Suzuki és a VW
Pata József azt is felajánlotta, hogy egyes, Japánból érkező kötőelemeket hazai vagy más európai gyártóktól szerez be a folyamatos ellátás érdekében.
Az ügyvezető igazgató azt is felajánlotta, hogy a Japánban megsérült beszállítói üzemek által gyártott, egyes alkatrészek gyártását is vállalják, valamint segítséget ajánlott ahhoz is, ha a szigetországban meghibásodott szerszámokat leszállítják Magyarországra, azokat is megjavítják.
A Suzuki kéri a beszállítóitól az úgynevezett 1-1-1 tevékenységet, amely Japánból indult.
Ez azt jelenti, hogy az autó egy-egy alkatrészén, egy gramm súlycsökkentést és egy euro cent költségcsökkentést vár el a gyár a beszállítóktól - fogalmazott az ügyvezető igazgató.
Pata József szerint, gazdasági társasági ebben is élen jár, mert folyamatosan felülvizsgálják az általuk gyártott alkatrészeket, a gyártás technológiáját az alkatrész előállítási költségének csökkentése érdekében.
A fajszi családi vállalkozás fő tevékenysége autóipari sajtolt és hegesztett karosszéria elemek gyártása, a cég legjelentősebb partnere a Magyar Suzuki Zrt., amelynek 1992-es indulásától kezdve beszállítója. Kezdetben 14 féle alkatrészből évente 50 ezer darabot szállítottak, ma 150 féle alkatrészből évi mintegy 30 millió darabot gyártanak a Suzukinak. Bruttó árbevételük 2 milliárd forint, 75 alkalmazottat foglalkoztatnak. Az 5.000 négyzetméter alapterületű üzem 2002-től zöldmezős beruházásban épült, a legmodernebb robottechnikával szerelték fel.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









