Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A Szigethez igazolt az Est Média korábbi ügyvezetője
Június 1-től a Sziget Kft. cégvezetőjeként segíti a szervezőiroda munkáját Kádár Tamás. A szakember korábban az Est Media Group ügyvezetését látta el.

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.
Cégvezetőként segíti a Sziget Szervezőiroda irányítását júniustól Kádár Tamás. A cég vezetését továbbra is Gerendai Károly és Takács Gábor ügyvezetők, valamint a Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán alkotta szakmai team látja el, az ő munkájukat támogatja majd az új operatív vezető.
Takács Gábor szerint a változásra a jövőbeli hazai és külföldi portfolióbővítési tervek miatt van szükség, Mint elmondta: “Tamás – akinek tulajdonosi oldalról is teljes a támogatottsága – korábbi tevékenységei során szoros kapcsolatot ápolt a Szigettel, jól ismeri annak működését és vezető munkatársait, így bizonyára zökkenőmentes lesz a beilleszkedése.”
Kádár Tamás a Radio Bridge hirdetésszervezőjeként, majd hirdetési igazgató helyettesként kezdte karrierjét. Később az Edison Media Sales House médiaigazgatója lett. A Berg Média Budapest alapítója, a Premium Media Sales House és a MoccaMogul Kft. alapító partnere. Kádár kisebbségi tulajdonosa volt az EST FM-nek és többségi tulajdonosa a radiocafé 98.6-nak. 2007-ben társ-alapítója a Dynamo Budapest - Brand Management Ügynökségnek, majd 2008-tól 2011. márciusáig az Est Media Group ügyvezetését látta el.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









