A Tesco áll az élen a boltok versenyében


A brit üzletlánc bonyolította a legnagyobb forgalmat tavaly a vegyiáruk és élelmiszerek piacán, utána viszont három magyar cég, a CBA, a Coop és a Reál következnek - derül ki az ACNielsen felméréséből.

A Tesco tavaly 554,9 milliárd forint forgalmat produkált a 2006-os 544 milliárd forint után. A második helyezett CBA-nál 525 milliárd forintot költöttünk el, a Coop pedig 440 milliárddal lett harmadik. A listát a vállalatok közlése és becslések alapján állították össze a Nielsen szakemberei.

A legdinamikusabban a Lidl fejlődött tavaly, mely 22 boltot nyitott, amiknek köszönhetően 39 százalékkal növelte forgalmát. A listavezető Tesco 122 áruházzal és 76 hipermarkettel rendelkezett 2007 végén, egy év alatt tizenegy hiper- és kilenc szupermarketet nyitott a hálózat.

Idén várhatóan a Spar fog átlag feletti mértékben fejlődni, mivel az év elején bejelentették, hogy a német üzletlánc megvásárolja a Plus 172 magyarországi boltját. A tavalyi rangsorban ötödik lett a Spar, forgalma 245,7 milliárdról 284,5 milliárdra nőtt.

A CBA, a Coop és a Reál összesen 10,5 ezer üzlettel rendelkeztek az év végén, így a magyar bolthálózat fele hazai kézben volt. A hazai hálózatok jó teljesítménye kiemelkedőnek számít Közép-Európában, a régióban máshol nem sikerült hasonló piaci részesedést produkálni belföldi láncoknak.

Az önálló kis boltok száma évről évre csökken, az ő kárukra terjeszkednek az élelmiszerláncok. A hipermarketek erőssége a háztartási vegyiáru, míg a szupermarketekben nagyrészt élelmiszert vásárolunk - derül ki a Nielsen kutatásából.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.