A Volvo Autó Hungária árbevétele több mint 30 százalékkal nőtt tavaly


A Volvo Autó Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly 10,653 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami több mint 30 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva - közölte a társaság szerdán.

A közlemény szerint a hazai új autó piacon tapasztalt gyengülés ellenére tavaly 1.184 darab autót érétkesítettek a Volvo márkakereskedők, amely  33 százalékos növekedés a 2010-ben értékesített 891 darabhoz képest.

A Volvo Autó Hungária az idén 1.220 gépkocsi értékesítését tervezi. Az eladások nagy részét a tervek szerint a sportos 60-as család mellett a Genfi Autószalonon idén bemutatkozó új Volvo V40-es modell adja majd. A regisztrációs adó jelentős csökkenése miatt, az új autó eladások mellett az idei évben a használtautó piacon is növekedés várható.

A társaság az idei évre 11 milliárd forintos árbevétellel számol.

Magyarországon, 2011-ben a vállalat piaci részesedése a prémium szegmensben csaknem  24 százalékra nőtt. Ilyen erőteljes piaci jelenlét csak Svédországban, Finnországban, Észtországban és Norvégiában volt tapasztalható, így Magyarország a Volvo modellek prémium-piaci részesedése tekintetében világszinten az ötödik helyen áll - áll a közleményben.

A nemzetközi értékesítési trendekhez hasonlóan Magyarországon is az XC60, az S60 és a V60 modellek a legkelendőbbek, az eladások több mint felét ez a három modell tette ki.

Volvo Car Corporation 2011-ben 449.255 autót értékesített világszerte, 20,3 százalékkal többet a 2010-es 373.525-nél. A növekedési ütem a luxus kategóriában a legmagasabbnak számít a világon.

A legnagyobb mértékű növekedést, 54,4 százalékosat, a Volvo Kínában érte el, ahol 47.140 autót értékesített az előző évi 30.522 után. Az észak-amerikai eladások 22,5 százalékkal nőttek, Európában pedig 13,1 százalékkal.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.