A Yahoo! legyőzve, jöhet a Google


Az elkövetkezendő egy évben a kínai keresőoldalt, a Baidu-t működtető vállalat jövedelmezőbbé válhat a Yahoo!-nál, és könnyen meg is előzheti azt, ha így folytatódik a cég növekedési üteme. A cég becsült értéke már így többszöröse a Yahoo!-énak.

A Baidu második negyedéves adatai azt mutatják, hogy 2010 azonos időszakához képest 78,4 százalékkal, 528,4 millió dollára nőtt az árbevétele, míg a nettó jövedelmet illetően 95 százalékos növekedés tapasztalható. A szóban forgó időszakban 252,6 millió dollárt realizálhatott a cég. Ezzel szemben a Yahoo! árbevétele a második negyedévben 5 százalékkal 1,128 milliárd dollárra csökkent, a nettó jövedelme pedig 11 százalékos növekedéssel 237 millió dollár volt.

Szinte hihetetlen növekedésben

A kínai cég részvényei az elmúlt időszakban a 6 százalékos drágulásnak köszönhetően minden idők legjobb értékén, 166 dolláron állnak. Az elmúlt két évben a részvények 300 százalékos emelkedést értek el.

A megalakulásakor szinte komolytalan szereplőnek tűnt az internetes piacon, és a befektetők nem is nagyon értették, miért nem fektettek bele többet a készítők, ha a kínai fejlődési lehetőségeket jelentősnek tartották. Mára azonban már nem kérdés, hiszen a kínai internetfelhasználók köre rohamosan nő.

Jelenleg 450 millió internetező van az országban, ami az Egyesült Államok lakosságának másfélszerese. A lakosság körében ráadásul az a trend, hogy egyre többen költöznek be a városokba vidékről, így néhány negyedéven belül az internet felhasználók száma elérheti a 600 milliót. Ezzel pedig sokkal nagyobb felhasználói bázissal fog rendelkezni, mint a Google a fő piacain, Észak-Amerikában és Európában.

Yahoo! legyőzve, a Google következik

És már az is megdöbbentő adatnak számít a befektetők körében, hogy a cég értékét 58 milliárd dollárra, vagyis háromszor többre becsülik, mint a Yahoo!-ét, a Google-nak pedig 30 százalékát jelenti. A világszerte legismertebb portálokat pedig már megelőzte, hiszen a Twitter értékét 7 milliárd dollárra, a Facebook-ot pedig 50 milliárdra becsülik.

A közeljövőben teljesen reális elgondolásnak számít az, hogy a Baidu beérheti a legnagyobb keresőportált, a Google-t. Pláne, ha tudja tartani a trendet, és évente megduplázza a bevételeit. A Google-nak ugyanis csak a kisebb lakosságú fejlett országok jelenthetnek még fejlődési potenciált, Kínában, Oroszországban és Indiában ugyanis nem tudott igazán megragadni. A kínai cégnek viszont pont ezek a területek jelenthetik a terveik között szereplő fejlődés további lépcsőfokait.

Megállapodás az operációs rendszerek óriásával

A kínai cég nemrég együttműködési megállapodást kötött a Microsofttal. Ennek keretében a Baidu a Bing keresőmotorját használja az angol nyelvű keresések során, hogy azok minél pontosabb találatot adjanak majd. Míg a kínai reménység a terjeszkedés egyik eszközeként tekint a szerződésre, a Microsoft a gyorsan fejlődő ázsiai piacokon lévő részesedéseinek növelését reméli az üzlettől.

Székely Sarolta

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.