Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A bankárok orrára koppint Sarkozy
Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtökön kilátásba helyezte, hogy országa autóiparának jelentős pénzt fog juttatni kormánya, majd a francia bankok vezetőinek üzente, hogy átmenetileg le kellene mondaniuk vaskos prémiumaikról.
Sarkozy az autóiparnak akkor ígért nagy pénzt, amikor éppen látogatást tett a Peugeot-Citroen gyárban. Az elnök azt mondta, hogy az ágazat felemelését szolgáló terv január végén meglesz. A nehéz helyzetbe került járműipart, beleértve a beszállítókat is, hitelek mellett garanciák vállalásával is támogatná a kormányzat. Megjegyezte, nem tekintené viszont jónak, ha a francia autóipar elsősorban külföldi beruházásokkal próbálná javítani versenyképességét, szívesebben látná, ha Franciaországban erősítené pozícióját.
A Peugeot-Citroen magánvállalat, a Renault-ban 16 százalékos állami részesedés van. Az autógyárak közül a Renault éves finanszírozási igényét 9 milliárd euróra becsülik. A kormány 1,3 milliárd eurós garanciavállalásra már jelezte készségét a járműiparnak.
A bankokkal kapcsolatban Sarkozy "minimális gesztusnak" nevezte vezetőik lemondását a nagy prémiumokról, miközben a pénzintézeteket azért bírálta, hogy az állam nyújtotta pénzügyi mankót - amelynek értéke eddig is már sokmilliárd eurónyi - részben saját részvényeik visszavásárlására költik, és nem kis osztalékokat akarnak fizetni.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









