Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A bankok tovább tárgyalnának a kormánnyal
"A tárgyalásnak nincs alternatívája, a Magyar Bankszövetség a kormányzatot meg kívánja győzni arról, hogy a bankadó jelenlegi mértékének súlyos gazdasági következményei lesznek" - mondta a szervezet főtitkára.
Nyers Rezső hangsúlyozta, hogy korrekció mindig lehetséges, és korrigálni sosem késő. Példaként az egyoldalú szerződésmódosításról szóló törvényt említette, amelyet hatályba lépése után módosítottak.
A kormány az idén 200 milliárd forint összegű különadót kíván beszedni a pénzintézeti szektor szereplőitől. A bankoktól 120 milliárdot, a biztosítóktól 36 milliárdot, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától további 30 milliárd forintot várnak, ehhez jön az idei költségvetésben már szereplő 13,6 milliárd forint hitelintézeti járadék (ezt az OTP és az FHB fizeti), így jön ki a 200 milliárd.
Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke a napokban az ATV-nek azt mondta, hogy a bankszektorban az eddigi elvonást is beleértve 40-50 milliárd forint volna különösebb veszélyek nélkül kigazdálkodható, ebben az esetben a bankadó mértéke hasonló volna az európaihoz. A bankszövetség elnöke azt is felvetette: igazságtalan, hogy a különadó csak a pénzügyi szektorra vonatkozik, ugyanis más ágazatok is vannak, amelyeknek az átlagosnál magasabb a nyereségük.
A bankok adóterhelése a bankadó bevezetésével a társasági nyereségadót és hitelintézeti járadékot figyelembe véve 60 százalék fölé növekszik, az iparűzési adóval együtt pedig meghaladja a 70 százalékot a bankszövetség számításai szerint.
Nyers Rezső az MTI-nek hangsúlyozta: a bankok tőkeereje a bankadó miatt akár jelentősen - egyes számítások szerint 4-5 százalékponttal is - gyengülhet, ami forrásszerzési képességüket - ezen keresztül a hitelnyújtási képességüket is - rontja, így a lakosság és a kkv szektor is nehezebben jut majd hitelhez, ami visszahat a gazdasági növekedésre is.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









