A befektetők érdeklődését is felkeltette a magyar kutatócég


Külföldi befektetők révén 2,1 millió euró működőtőkét vont be a ThalesNano Zrt., melynek túlnyomó része az innováció és kutatás-fejlesztés területén használják majd fel, jelentette be a társaság.

Sikeres alaptőkeemelést hajtott végre a ThalesNano Zrt, aminek eredményeképp 2,1 millió euró működőtőkét vont be külföldi befektetők révén. Az új magánbefektetők: Dominic Gallello, a Graphisoft R&D ZRT vezérigazgatója és Dr. Dave Tapolczay, korábban a Glaxo Smithkline, a világ második legnagyobb gyógyszergyárának az elnökhelyettese, jelenleg az angliai Medical Research Council vezérigazgatója.

Dr. Ürge László vezérigazgató úgy látja, a szakmai munkájuk elismerését is jelenti, hogy az innováció területén nemzetközileg jártas üzletemberek fantáziát látnak a ThalesNano üzleti stratégiájában.

A társaság folytatva eddigi növekedését, megtartotta abszolút vezető helyét az áramlásos reaktorok laboratóriumi világpiacán, és stratégiai partner- kapcsolatokat épített ki a világ vezető gyógyszergyáraival. Ennek egyik példája a Sanofi-Aventis-szel való együttműködés a folyamatos üzemű eljárások bevezetésére a kutatástól a fejlesztésen keresztül a gyártásig. Az új működőtőke felvétele a ThalesNano piaci helyzetének megszilárdítását célozza, legnagyobb részét kutatás-fejlesztésünk bővitésére használják fel. További összegeket költenek a gyártási kapacitás bővítésére és a nemzetközi kereskedelmi, szolgáltatói és szerviz hálózat további gyarapítására, elsősorban az USA-ban és Ázsiában, annak érdekében, hogy a cég termékei iránt folyamatosan növekvő keresletet kielégítsék.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.