A brit cégvezetők számára véget értek a szűk esztendők


A recesszió kezdete óta először ismét nő a legnagyobb brit tőzsdei cégek vezetőinek jövedelme.

A konzervatív Telegraph lapcsoport megbízásából elvégzett, vasárnap ismertetett átfogó elemzés kimutatta, hogy a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as árfolyamindexét alkotó nagyvállalatok első embereinek éves alapfizetése a 2009-2010-es pénzügyi évben 5 százalékkal nőtt, és átlagban 751 459 font (260 millió forint) volt. A cégcsoport vállalatvezetőinek átlagbére 2008-2009-ben nem változott, 2007-2008-ban pedig átlagosan 1 százalékkal csökkent.

A FTSE-100-as jövedelmi mezőnyét Bart Becht, a Reckitt Benckiser háztartás-vegyipari vállalatcsoport vezérigazgatója vezeti, aki a márciussal zárult tizenkét hónapban - 987 ezer fontos alapfizetését, 3,5 millió fontos prémiumát és több mint 80 ezer fontnyi egyéb közvetlen készpénzjuttatását összeadva - csaknem 4,6 millió fontot (1,6 milliárd forintot) vihetett haza. Becht azonban a kimutatás szerint készpénzre váltott 88 millió font részvényopciót is, így teljes jövedelme az elmúlt pénzügyi évben meghaladta 92 millió fontot (30 milliárd forint).

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.