Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A brit óriástól venne bankot az OTP Romániában
Tárgyalások kezdődtek az OTP Bank és a Royal Bank of Scotland (RBS) között a brit pénzintézet romániai leányvállalatának felvásárlásáról - értesült egy román üzleti lap. A hírek szerint Csányi Sándorék két héten belül ajánlatot tesznek a bankért. Mfor.hu-háttér.
Az OTP menedzsmentje a múlt heti közgyűlésen jelentette be, hogy elsősorban Romániában terjeszkedne, sőt konkrét célpontjuk is van délkeleti szomszédunknál. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy a sajtó megszellőztesse a lehetséges célpontot. A Royal Bank of Scotland romániai fióktelepe elvileg megfelel a menedzsment által kiszivárogtatott feltételeknek, ráadásul két éve eladósorban van.
Két héten belül ajánlatot tehetnek
A román Ziarul Financiar üzleti napilap szerint az OTP és az RBS tárgyalásokat folytat a brit cég román fióktelepének felvásárlásáról. "A megbeszélések nem helyben folynak, hanem közvetlenül Budapest és Amszterdam között" - állították a lap forrásai. Amszterdam úgy került a képbe, hogy az RBS Romania korábban az ABN Amro román leányvállalata volt, majd a holland cég felvásárlása után a britek kezébe került.
A román lap szerint egyelőre nem történt kötelezettségvállalás egyik fél részéről sem, az értékelés után először hivatalos árajánlatra kerül sor, amit két héten belül megtehet az OTP. Az RBS egyébként 2009 tavasza óta árulja a román egységet, hiszen a brit pénzintézet állami megsegítése után bizonyos eszközöket értékesítenie kell.
Korábban az OTP vezetése éppen Romániát említette elsők között a "problémás" országok sorában, azonban a terjeszkedésnek éppen ezért lehet realitása. Most ugyanis viszonylag olcsón lehetne bankot venni a román piacon, majd a következő években a helyzet javulásával fel lehetne futtatni azt.
Mit lehet tudni a kiszemelt bankról?
A román bank elsősorban a vállalati szegmensben erős, de 2004 óta lakossági ügyfeleket is kiszolgál. Az RBS hivatalos honlapja szerint jelenleg 22 fiókjuk van Romániában, mely 74 ezer ügyfelet szolgál ki. A pénzintézetnek van egysége többek között Bukarestben, Aradon, Brassóban, Kolozsváron, Nagyváradon, Pitestiben és Temesváron is.
Az OTP-nek egyébként jelenleg 106 fiókja van Romániában, ezt egészítené ki az RBS 22 egysége. A pénteki közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a magyar bank menedzsmentje annyit árult el a kiszemeltről, hogy vele együtt a tizedik-tizenegyedik legnagyobb bank lennének a román piacon, illetve Wolf László hozzátette, hogy az esetleges célpont mérlegfőösszegben "picit nagyobb" a román leánybanknál.
Az RBS Romania megfelel ez utóbbi kitételnek: 2009 végén 2,3 milliárd euró (mintegy 600 milliárd forint) volt a mérlegfőösszege szemben az OTP Romania tavalyi 424,5 milliárdjával. A magyar bank mérlegén belül a lakossági hitelek tavaly 239,8 milliárd forintot tettek ki, míg a vállalati üzletág mindössze 89,2 milliárdot. Ebből a szempontból érhető, hogy az OTP a vállalati területen terjeszkedne, amire jó alkalom lehet az RBS Romania megvétele. A két bank viszonylag jól kiegészítené egymást, hiszen az egyesüléssel a vállalati és a lakossági piacon is fajsúlyos piaci szereplő lehetne az OTP.
Az RBS Romania honlapján csak a bank 2009-es eredményeiről találni adatokat. Ennek alapján tavalyelőtt 130,4 millió lej (mintegy 8,5 milliárd forint) volt a pénzintézet nettó eredménye a 2008-as 61,9 millió lej után. Az OTP román leánybankja tavaly 6,4 milliárdos veszteséget hozott a 2009-es 1,1 milliárdos nyereség után. Mindez elsősorban a háromszorosára emelkedett kockázati költségeknek volt köszönhető, 15,9 milliárdot tettek ki ezek 2010-ben.
Még egy jelölt volt
Román források szerint az OTP másik jelöltje a nagyszebeni székhelyű Banca Commerciala Carpatica volt, velük azonban a hitelportfólió minőségével kapcsolatos bizonytalanságok miatt megszakadtak a tárgyalások. A Ziarul Financiar egyébként már tavaly áprilisban arról írt, hogy az OTP szemet vetett a Banca Commerciala Carpatica részvényeinek kétharmadára.
A Carpatica részvényeit jegyzik a bukaresti értéktőzsdén, a pénzügyi intézet értékét 55,7 millió euróra becsülik. A Carpatica Bank 11 éve van jelen a román bankpiacon, de erős beruházó csoport támogatásának hiányában nem tudott lépést tartani a román bankpiac 85 százalékát uraló külföldi vetélytársakkal. A bank piaci részesedését körülbelül 1 százalékra becsülik.
Az OTP-nek egyébként nem jelentene komoly kihívást egy terjeszkedés, hiszen a bank likviditási tartaléka jelenleg mintegy 6,5 milliárd euró. A menedzsment Románia mellett Horvátországban, Szlovákiában és Szerbiában is keresi a lehetséges felvásárlási célpontokat, a közelmúltban külföldi lapok egy horvát bankkal boronálták össze a magyar pénzintézetet.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









