A budapesti lakások több mint 70 százalékában már melegek a radiátorok


A budapesti távfűtött lakások 71 százalékában már melegek a radiátorok - közölte Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője vasárnap az MTI megkeresésére. Budapesten mintegy 240 ezer lakás fűtését biztosítja a Főtáv Zrt., ezek közül 170 500 lakásban már működik a rendszer.

Emlékeztetett arra, hogy a Főtáv Zrt. szeptember 15. és május 15. közötti időszakban biztosítja a távfűtést. Szűcs Panni elmondta, a Főtáv Zrt. a távfűtést a lakóközösségekkel megkötött szerződéseknek megfelelően indítja el. Ez azt jelenti, hogy a társasházak a szolgáltatóval kötött megállapodásban rögzíthették, hogy milyen napi átlaghőmérséklet esetén kérik a távfűtés beindítását, illetve - melegebb idő esetén - a lekapcsolását.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.