A cégek 70 százaléka a változásokkal is ragaszkodik a cafeteriához


A jövő évtől érvényes változások ellenére ragaszkodnak a cégek az étkezési utalványokhoz, miközben a kibocsátói kör állami meghatározását elutasítják - derült ki egy szerda délelőtti sajtótájékoztatón. Mfor.hu-tudósítás.

Fontos a fokozatosság a kártyás megoldásra történő átállásban

2012. január 1-től a legfontosabb változások közé tartozik, hogy az adózás mértéke megváltozik, hiszen 19,04 százalékról 30,94 százalékra emelkedik, az étkezési utalványok összege pedig a jelenlegi 18 ezer után 5 ezer forint lehet. A SZÉP kártyánál a keretösszeg 300 ezerről 450 ezerre nő, és a lehetőségek köre kibővül a vendéglátás, szabadidő-rekreáció körével, miközben kikerül ebből a körből az internet.

2012-es bérkalkulátorunk már a bérkompenzációt is tudja számolni!

Ami meglepő lehet, hogy a cégek negyede nem is hallott még a bekövetkező változásokról, derült ki a Sodexo legutóbbi felmérésből. A résztvevő cégek 90 százaléka határozottan elutasítja az étkezési utalvány adható összegének csökkenését. Hasonlóan elutasításban részesült az, hogy 2012 október 1-től kormányrendelet határozza meg a kibocsátók körét. Nagy részük szerint ugyanis kifejezetten fontos az, hogy a kibocsátók piaci alapon működjenek, és legyen lehetőség választani a szolgáltatók között, ráadásul egyetértettek abban is a munkaadók, hogy a jelenlegi forgalmazók jó színvonalú szolgáltatást nyújtanak.

Sodexo-felmérés

A felmérés 1400 munkaadó megkérdezésével 613 cég képviseletében zajlott, és a jövő évi változásokkal kapcsolatos véleményekre irányult. A válaszadók 90 százaléka a KKV-szektort és 80 ezer dolgozót képviselt.

A választási lehetőség, a piaci alapon működő rendszer azért is fontos, mert az versenyhelyzetet teremt a kibocsátók között - magyarázta Bessenyey Bálint, a Sodexo ügyvezető igazgatója. A munkaadók véleménye szerint szükség van a papír alapú utalványokra, már csak azért is, mert a dolgozók kifejezetten szeretik ezt a formát. Emellett azonban egyetértenek abban is, hogy szükség van a fokozatosságra a papír alapú utalványokról kártyás megoldásra történő átállásban.

A szolgáltatók kiválasztásánál a cégek fontosnak tartják a jó ár/érték arányt, ami egy piaci alapon működő gazdaságban lehetőségként kínálkozik a munkaadók számára. Ugyanakkor szem előtt tartják a választás során a széles elérhetőségi kört és a szolgáltatások színvonalát.

A felmérés eredményeként kiderült, hogy a cégek 70 százaléka a jövőben a változások tükrében is ragaszkodik a cafeteria rendszerhez. Abban a tekintetben, hogy a jövőben milyen utalványt választanának, még mindig messze a legnagyobb népszerűségnek az étkezési utalvány tűnik, hiszen a válaszadó munkaadók közül 556-an jelölték meg ezt az opciót, míg második legkedveltebbnek az iskolakezdési támogatás mutatkozott.

Hatékony direkt marketing és adatkezelés - Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

Megújuló cafeteria-rendszer

A jövő évi szabályozásokhoz a cafeteria-rendszer is igazodik, ezért új megoldások jelennek meg a piacon - közölte Bukolyi Tamás, a Sodexo Motivációs Rendszerek kereskedelmi igazgatója. Egyik újdonság az elektronikus platform lesz, a másik lehetőség pedig a cafeteria szolgáltatások testreszabhatósága, ami a HR-esek feladatát könnyíti meg olyan módon, hogy a dolgozók egy elektronikus felületen választhatják ki a számukra szimpatikus szolgáltatások körét.

A motiváció új innovatív megközelítése érdekében kifejlesztették a 9M Motivációs Modellt, ami 9, motiváció szempontjából fontos pontra épül. Ezek közül a leglényegesebbek közé a munkahelyi környezet, a munka és szerződéses feltételek, valamint a munka és magánélet egyensúlya tartozik - részletezte Bukolyi. A hazai piacon motiváció szempontjából fejlődési potenciált jelent a minőségi munka és fejlődés, a megbecsülés és ösztönzés, valamint a mérhető célok és visszajelzés.

"Az utalványok nemcsak a munkavállaló munkaidőn kívüli életét segítheti, de lehetőséget teremt arra is, hogy a munkaadó pénz helyett például sportutalvánnyal ösztönözze a munkavállalóit arra, hogy egy közös program keretén belül nagyobb összhangba kerüljenek, ami által majd javulhat a munkahelyi környezet és hatékonyabb lehet a dolgozók közötti összhang" - magyarázta a kereskedelmi igazgató.

Székely Sarolta

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.