A cégeknek is megéri a rugalmas munkaidő



Idegesíti, hogy főnöke egész évét már előre betáblázta? Szeretne ellógni fiának délutáni hangversenyére? A rugalmas munkaidő alkalmazása nyomán a dolgozó motivációja nő, a hirtelen lebetegedések száma csökken, azaz a munkavállaló mellett a vállalat is jól jár.

Magyarországon jelenleg a munkáltatók harmada alkalmazza az úgynevezett rugalmas időkeretet, derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatásával elvégzett felmérésből.

Hazánkban elvileg csupán 2001-ben, a Munka törvénykönyvének módosítása nyomán nyílt lehetőség ezen foglalkoztatási rendszer bevezetésére, s bár azóta terjedőben van, fejlettségét és effektivitását tekintve még nem éri el az ilyen téren már komoly hagyományokkal rendelkező nyugat-európai államokét.

Németországban például a rugalmas munkaidőkeret különféle, olykor kimondottan extrém változataival próbálkoznak a cégek, a tapasztalatok alapján pozitív eredménnyel.

Amikor a dolgozó maga szabja meg a munkarendjét

Egy berlini áruházban a menedzsment teljesen a dolgozóknak engedte át a beosztást és csupán azt köti ki, hogy mely részlegen hány dolgozónak kell egyszerre tartózkodnia. Az alkalmazottak tehát egymás között döntik el, ki mikor megy szabadságra, hagyja ki a reggeli műszakot vagy vesz ki magának szabadságot néhány napra, azaz saját maguk állítják össze munkarendjüket.

Csodák csodájára a rendszer már egy éve zavarok nélkül működik. "Az új szisztéma a korábbinál sokkal több mozgásteret biztosít a dolgozóknak, akik képesek is ezzel élni. Ha például valakinek óvodába kell vinnie a gyerekét, akkor megbeszéli a csapattal, hogy ki ugrik be helyette" - mondta el a Süddeutsche Zeitungnak Christoph Schilling üzletvezető.

Mindez persze egy bizonyos fokú mentális érettséget, kulturáltsági szintet és erkölcsi minimumot feltételez a dolgozók részéről, akik nem ugranak egymás torkának egy-egy szabadnap miatt, s fair módon viselkednek ezen a téren. Az esetenkénti súrlódások tűréshatáron belül vannak, hiszen a rendszer végül is önmagát szabályozza, mint ahogy a dolgozók is: ha valaki át akarja bulizni az egész hétvégét, az természetesnek veszi, hogy jövő vasárnap ő ugrik be a másik helyett.

Az új modell az aktuális igényeket veszi alapul, azaz az ügyfeleknek is kedvez, ráadásul az alkalmazottak sem érzik úgy, hogy egy felülről rájuk erőltetett, merev időkeretben kell húzniuk az igát nap mint nap.

.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.