A cégvezetőknek sincs sétagalopp


Alaposan felforgatta az elmúlt egy év a munkaerőpiacot, ami a feltörekvő tehetségekre éppen úgy hatással van, mint a már révbe ért vezetőkre, derült ki a Menedzsment Fórum által rendezett "Építsük a jövőt most" című konferencián. Az előadók szerint a nehézségek és veszélyek ellenére számos lehetőséggel is kecsegtet a kialakult helyzet.

A gazdasági szereplők közérzete 2009 júliusában a mélypontról kilábalva javuló tendenciát mutat az elmúlt negyedévekhez képest. Azonban nagyon sok cégnél továbbra is a bizonytalanság a jellemző, ami létszámstopban, illetve egyes, igaz csökkenő számú esetben további elbocsátást jelent a gyakorlatban, vázolta a kialakult munkaerőpiaci helyzetet Szigethy Ferenc P&Bert Management Consulting Group senior tanácsadója.

Saját két fordulóban – 2008 végén és idén májusban – rögzített felmérésükre hivatkozva úgy tűnik, a vállalatok bizakodóbbak lettek. Jóval kevesebb cég készül leépítésekre, ugyanakkor a bővítés is nagyon kevés helyen van napirenden, gyakorlatilag csak kulcspozíciókban pótolnak embereket a vállalatok. Azt azonban sok cég felismerte, hogy a cégek versenyelőnyének alapját az emberi erőforrás adja, vagyis nélkülözhetetlen a tehetséges munkatársak megtalálása, megszerzése és megtartása. A szakértő szerint a sok elbocsátás ellenére is túlkereslet van a tehetségekre. Szigethy Ferenc szerint kevés az igazán jó szakember és nincs elegendő utánpótlás. A megfelelő juttatási csomagon kívül "csábíthatóságuk" feltétele a megfelelő és állandó kihívást jelentő feladatok.

A változások a vezetői pozíciókat sem kímélték, a munkahelyváltás lehetőségei korlátozottak. A magyar szakemberek a tanácsadó szerint nem igazán kapósak külföldön, így kevesek előtt nyílt ilyen jellegű karrierlehetőség. Minőségi cserék ugyan jellemzőek, de megfigyelhető, hogy beszűkült a vállalati oldal. A helyzetet bonyolítja, hogy a cégek igyekeznek a legjobb embereiket megtartani, és a munkavállalók egy része is jobban ragaszkodik mostani pozíciójához. Néhány vezető kilépett a tanácsadói piacra, ám a jelenlegi helyzetben csak aktív projekttel, erős kapcsolati hálóval bírók lehetnek sikeresek.

Akik nélkül nem lett volna konferencia

A Építsük a jövőt MOST! HR-megoldások a gyakorlatban című konferenciához szakmai útmutatás adott a NEXON, amely az esemény fő támogatója volt. A rendezvény partnere volt továbbá a Sämling Gazdasági Továbbképző Kft.

A vezetők helyzetét az sem könnyíti meg, hogy többnyire tőlük várják mindenütt a – lehetőség szerint fájdalommentes – válságkezelést, ami ugyanakkor szakmailag és mentálisan is óriási kihívás. Nagyon sokan követnek el ennek során komoly hibákat, ami részben abból fakad, hogy a beosztottak véleményét, a bennük kialakult képet nem ismerik, és prekoncepciók mentén haladnak, tudhattuk meg Balázs György, a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójának előadásából. Felméréseik szerint az átlagos eltérés
a dolgozói és vezetői vélemények között 29 százalékos. Minél nagyobb a szakadék, annál alacsonyabb az elkötelezettség, ha azonban egy hullámhosszra tudnak kerülni a szervezetben lévő személyek, akkor az jobb üzleti eredményekhez vezet.

Balázs György három típushibát mutatott be, melyek az elkötelezettséget, így végeredményben az üzleti teljesítményt rontják. A nyomás miatt a feladatok delegálása jelentősen változott néhány helyen, a vezetők igyekeznek mindent – gyakran lényegtelen – döntést magukhoz vonni. Ennek eredményként a beosztottak valóban csak végrehajtanak, a munkatársak számára nincs személyes fejlődés, így ez is motiváció vesztéssel jár. A teljesítmény értékelési rendszerek mellőzése, vagy rossz használata is hátráltathatja a vállalatok fejlődését. Harmadik gyakori hibaként a bérezési rendszerekből eredő motivációvesztést említette a Hewitt vezetője. Mint mondta, elsősorban a méltányosságon, és a teljesítmények figyelembe vételén kell, hogy legyen a hangsúly, különben sokaknál az átlagos, vagy az alatti erőfeszítés lesz a legjobb stratégia. Véleménye szerint a transzparens fizetési rendszerek kialakítása, amikor mindenki tudja, hogy milyen teljesítményért jár juttatás, vezethet kielégítő eredményre.

Nem csak a felsővezetők vannak kitéve a fokozott teljesítménykényszernek, hanem a HR vezetők is óriási nyomás alá kerültek. Miközben a cégvezetés karcsúbb, de hatékonyabb szervezeti megoldásokat várnak tőlük, a munkavállalók az állások megőrzését és a motiváló bérezési rendszert kérik számon a HR-en, fejtette ki tapasztalatait Koczó Ildikó újságíró, szerkesztő.

Igaz számos változás is történt, így például a hatékonyságnövelés, költségoptimalizálás teljesen elfogadott, bizonyos megszorítások miatt nem kell indokolni. A belső kommunikáció ugyanakkor a korábbiaknál is nagyobb szerepet kapott, így egy esetleges leépítést éppen úgy célszerű elmagyarázni, mint más változásokat. Sokat segít, ha a HR hidat tud képezni a különböző szintek és szervezeti egységek között.

Nem véletlenül lesz sok HR szakembernek elege, és próbálnak kilépni ebből a helyzetből. Ennek azonban megvannak a korlátai és veszélyei (ahogy korábban Szigethy Ferenc előadásából kiderült). Bármilyen meglepő, Koczó Ildikó vezetői véleményeket összegyűjtve azon az állásponton volt, hogy a karrierépítésnek is itt lehet az ideje, az elkötelezett dolgozók ugyanis most megalapozhatják későbbi kiugrási lehetőségüket. Emellett a jó szakemberek akár éles fordulatot véve más szektorba is átmehetnek, a szakmai ismeretek ugyanis elsajátíthatók, ha a fontos kompetenciák megvannak, ez nem lehet akadály a váltásra.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.