A csapatszellem és a megbecsülés emeli ki a legjobb európai munkahelyeket



A munkahelyeket rangsorolja az amerikai Great Place To Work Intézet, hasonlóan például a Magyarországon is díjakat osztó Hewitt Inside-hoz.

Az USA-ban 1984 óta, Európában 2003 óta választják ki az alkalmazottak szavazatai alapján a legjobbakat. Az Intézet szerint három tényező tesz kiemelkedővé egy munkahelyet: a beosztottak és a menedzsment közti viszony, a beosztottak és cégük, munkájuk közti viszony, és az alkalmazottak egymás közti kapcsolatai.

Az amerikai Great Place To Work második alkalommal április 27-én hirdette ki Londonban a száz legjobb brit, és száz legjobb európai munkahely toplistáját. A rangsor 113 ezer véletlenszerűen kiválasztott európai munkavállaló véleményén alapult. A szavazáson bárki részt vehet, aki 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégnél dolgozik teljes vagy részmunkaidőben.

Mivel a tizennégy EU tagországban készült a felmérés, idén Magyarországot még nem vonta be az Intézet. A száz legjobb munkahely mellett öt igen hangzatos elnevezésű, kiemelt kategóriában is megszületett Európa legjobb munkáltatóinak rangsora.

A különdíjasok: meditáló szoba, egyenlő bánásmód

A Great Place To Work öt kategóriában emelt ki munkáltatókat.

A Hitelesség kategória nyertese az angliai Timpson kiskereskedői hálózat. A cégen belül különösen jó a belső kommunikáció. Kéthetente hírlevelet küldenek minden dolgozónak, akik nagyrészt maguk készítik az információs csomagot. Az éves Nemzeti Roadshow program keretében a cég vezérigazgatója az ország egyik felébe, az elnök a másik felébe látogat el, hogy személyesen találkozzon az alkalmazottakkal.
A szavahihetőséget egy megkérdezett beosztott szerint az jelképezi, hogy főnöke hajlandó bármilyen munkát elvégezni bármelyik szinten, ezzel is megmutatva a cég iránti lojalitását.

A Tisztelet kategóriát a Microsoft tizenkét uniós leányvállalata nyerte. A cég elsődlegesen az elismerést a rugalmas munkaidő és az otthoni munkavégzés biztosításáért kapja. Hollandiában például minden munkatárs laptopot kap és szélessávú otthoni internet-elérést kap, melynek havi költségeit is a cég állja. Emellett a Microsoft különösen nagy gondot fordít a munkatársak képzésére. Svédországban például évente egy dolgozóra képzésére évente 8471 eurót költ a cég.
Egy beosztott nyilatkozata szerint: 'A vezetőség segíti a beosztottakat, hogy magukkal is foglalkozzanak. Megértik, hogy a magánélet fontosabb a munkánál.'

A Tisztességes bánásmód kategória különdíját az American Express angliai és olasz leányvállalata kapta. A sokszínű munkaerő nagy erőket mozgósító fejlesztéséért járt a kitüntető cím az American Expressnek. Egy munkavállaló szerint: 'A főnököm megérti az egyes beosztottjai közti különbségeket.'

A Büszkeség kategória nyertese a német Hexal. A cég különösen figyel a dolgozókra. Sportolási lehetőséget, óvodai ellátást biztosít a dolgozóknak illetve gyermekeiknek, valamint a munkatársakat díjmentesen a legközelebbi vasútállomásig szállítják a munkahelytől.
'Minden nap, mikor felébredek, izgatottan várom, mit fogok aznap csinálni' - vázolta egy megkérdezett, miért büszke a munkájára.

A Csapatszellem kategóriában az első helyezést a svéd Kanal 5 televízió vitte el. Itt a munkatársak rendszeresen együtt buliznak. Busás összegek állnak rendelkezésre a fizikum fejlesztésére és akinek sok a napi pörgés, beülhet néhány percre egy erre a célra kialakított meditáló szobába.
'Csodálatos itt dolgozni, mert az emberek törődnek egymással. Remek érzés, mikor olyan helyen vagy, ahol a többiek emberileg is érdeklődnek irántad.' - nyilatkozta a kategória nyertesének egy beosztottja.

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.