A cukor már nem édes a kólagyártóknak



Az amerikai fogyasztók tavaly óta rohamosan növekvő ütemben pártolnak el a hagyományos kóláktól. A Coca-Cola és a Pepsi a diétás üdítők és az energiaitalok piacán kényszerül erősíteni.

Az amerikai fogyasztók tavaly óta rohamosan növekvő ütemben pártolnak el a hagyományos kóláktól. A Coca-Cola és a Pepsi a diétás üdítők és az energiaitalok piacán kényszerül erősíteni.

A Coca-Cola és a PepsiCo piaci részesedése elsősorban a hagyományos kólák fogyasztásának visszaesése miatt csökkent tavaly Amerikában, írja a CNN piackutatási eredményekre hivatkozva. Az atlantai székhelyű Coca-Cola hazai piaci részesedése majdnem egy százalékkal csökkent, de még így is eléri a 43,1 százalékot, a PepsiCo-e pedig jóval kisebb arányban, mindössze 0,1 százalékkal zsugorodott, így a Coke nagy riválisa a piac 31,7 százalékát tudhatja magáénak.

A Coca-Cola birtokolja ugyan a vezető helyet az űdítőitalgyártók rangsorában, de klasszikus kólájából 3 százalékkal, a második helyen álló Pepsiből pedig 2,5 százalékkal kevesebb fogyott tavaly, mint az előző évben. Ugyanezen termékek diétás változatának viszont 5 illetve 6,5 százalékkal nőtt a forgalma. Az elemzők szerint az amerikaiak diétás kólák iránti igénye a tavalyi évben növekedett meg ugrásszerűen, és 12-15 éven belül akár ezek a változatok kerülhetnek a hagyományos kólák helyére a fogyasztási rangsor élén.

A piac harmadik legnagyobb szereplője, a brit Cadbury Schweppes 0,2 százalékkal 14,5 százalékosra növelte piaci részesedését. A Cadbury is egy diétás italának, a cukormentes Dr. Peppernek köszönhette az eredményt, amelynek 16 százalékkal nőtt a forgalma. Magyarországon is ismert termékük, a 7up viszont most szorult le először a szénsavas üdítők top tízes listájáról, amit immár húsz éve állítanak össze.

A három nagy üdítőitalgyártó cég együttesen az amerikai piac 90 százalékát birtokolja. Mivel egyre nagyobb kereslet mutatkozik a kalóriaszegény, cukormentes üdítőkre, mind a Coca-Cola, mind a Pepsi ebben a szegmensben vezet be új termékeket. Mindkét vállalat a Splenda nevű cukorpótlóval édesített üdítőket dob piacra tavasztól, a Coca-Cola pedig citromízű kólát és egy új üdítőitalt jelentet meg.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.