Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A diplomás munkanélküliek riasztották el a felvételizőket
Jóval kevesebben pályáznak egyetemekre, főiskolákra az idén, mint a korábbi években. A bevezetendő tandíj, a felsőoktatási rendszer átalakítása és a diploma presztízsének csökkenése is az okok között szerepelhet, tudta meg a Világgazdaság.
A bevezetendő tandíj csak az egyik oka lehet annak, hogy idén jóval kevesebben pályáznak a felsőoktatási intézményekbe. A csökkenés oka az is, hogy az elmúlt időszakban a jelentkezők kétharmada az "idősebb", a nem frissen érettségizett korosztályból került ki. Így várható volt, hogy apadni fog a továbbtanulói bázis, hiszen előbb-utóbb a sikertelenül próbálkozók nagy része is bejut az intézményekbe.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ jelentéséből, illetve a Világgazdaság által megkérdezett intézményvezetők által elmondottakból kiderül, hogy a felsőoktatási rendszer átalakítása, a felvételi eljárásban bekövetkezett változások is csökkenthették a kedvet és módosul a fiatalok életstratégiája is. Sokan várnak egy-két évet, mielőtt egyetemre, főiskolára mennek vagy szakképzésre jelentkeznek, külföldi munkát vállalnak vagy külföldön kezdik meg tanulmányaikat.
Tény, hogy - bár erősen differenciáltan, de - némileg csökkent a felsőoktatás presztízse, a diplomák értéke. Az egyetemet, főiskolát végzettek egy hányada - különösen akik nem rangos iskolát végeztek - nem tud elhelyezkedni, vagy a végzettségéhez képest méltatlan beosztásban, fizetésért kénytelen dolgozni. Ezzel szemben néhány szakma szerepe jelentősen felértékelődött, komoly cégek nagy becsben tartják a náluk dolgozókat.
Így nem csoda, hogy sokan úgy döntenek, inkább megbecsült kétkezi munkát választanak maguknak. S a lemorzsolódás is elriasztó lehet. Sok, nem kellően felkészült és tehetséges fiatal csak szülői nyomásra vagy azért jelentkezett az elmúlt években felsőoktatási intézménybe, mert viszonylag könnyű volt oda bejutni. Ám ezek jelentős része kibukott, így egy-két elvesztegetett év után újra kellett gondolniuk a jövőjüket, írja a Világgazdaság.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







