Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A diszkrét bankokat kedvelik a hazai cégek
A magyar vállalatok elsősorban diszkréciót és profizmust várnak el főbankjuktól, s ha ez megvan, többségük nem is gondol arra, hogy másik pénzintézetet válasszon, derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet 2005-ös GPASZ jelentéséből. Az mfor.hu Heti Diagram sorozatának legújabb része.
A több mint ezer magyar vállalkozás körében végzett felmérés eredményeinek ismeretében elmondható: a hazai cégek több mint kilencven százaléka elégedett főbankjával, s csupán 3 százalék azok
aránya, akik egyáltalán nincsenek megelégedve elsőszámú pénzintézetük szolgáltatásaival. Ennek megfelelően többségben vannak azon társaságok, amelyek egyáltalán nem tervezik, hogy főbankot
váltsanak (86 százalék), s mindössze 10 százalék azok aránya, akik cserét fontolgatnak.
Gyakorlatilag minden vállalkozás használja a forintfolyószámla szolgáltatásokat, viszont az e-banking megoldásokat más pénzintézetnél továbbra is kevesen, mindössze 6,6 százalékban, míg
főbankjuknál 43,6 százalékban veszik igénybe. Deviza folyószámlával a vizsgálatba bevont cégek 37,7 százaléka rendelkezik saját főbankjánál, illetve más banknál.
A következő két évben azon vállalkozások közül, amelyek új termék igénybevételét tervezik, 10 százalék szándékozik ügyei intézéséhez a telefonbankot, illetve az internetet igénybe venni, s ugyanennyien kívánnak devizaszámlát nyitni.
A vállalati ügyfelek alig több mint fele érzi teljes mértékben úgy, hogy bankja precíz a megbízások feldolgozásában és nem követ el hibákat. Ugyanakkor mindössze negyedük van meggyőződve arról, hogy kedvező betéti kamatokat kap.
A jó együttműködés fenntartásában a diszkréció a legfontosabb szempont: a válaszadók mintegy 87,5 százalékát e feltételnek a hiánya zavarná a legjobban. 55 százalék nyilatkozott úgy, hogy bankot váltana, ha ez a mulasztás gyakran megismétlődne. Azt, hogy a magyar vállalatok nagy része alapvetően elégedett bankjával, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megkérdezett cégek több mint 60 százaléka alapítása óta egyszer sem váltott pénzintézetet, s mindössze egy százalék azok aránya, amelyek több mint három alkalommal cserélték le pénzintézetüket.
Hazánkban a társaságok majdnem 60 százaléka egyáltalán nem vesz fel hitelt. A válaszadó vállalatok mindössze egynegyede folyamodott hitelért azt követően, hogy egy bank megkereste ajánlatával. Figyelemre méltó, hogy a vizsgálatba bevont cégek 85 százaléka egyáltalán nem rendelkezik vállalkozói hitelkártyával. A Széchenyi kártyát ennek ellenére a legnépszerűbb megoldásnak nevezhetjük, hiszen a társaságok közel 9 százaléka használja.
GfK Hungária Piackutató IntézetKapcsolódó anyagok:
A dráguló energiavásárlás hatott a hazai importraÁllamháztartási hiány: hogyan is állunk valójában?Hazai gazdasági növekedés: lassuló ütem, javuló szerkezetTúlkínálat jellemzi a hazai irodapiacotOlajpiac: pazarló államok, szédítő árkülönbségek

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







