A dolgozó is jól járhat főnöke karácsonyi ajándékával


Az Egyesült Államokban egyre inkább trenddé válik vállalati körökben, hogy a vezetőket coachinggal - személyreszabott vezetőfejlesztéssel – lepjék meg karácsonykor. Mindebből az adott főnök beosztottjai is profitálhatnak, hiszen a nem megfelelő vezetői stílus is változhat ezáltal, így elégedettebbé és lojálisabbá válhatnak a munkavállalók.

Tudást adnának karácsonyraTudást kaphatnak karácsonyra (Mfor-montázs)
Közeledik a karácsony, vagyis az éves teljesítményértékelések és jutalmazások időszaka. Az utóbbi évtizedekben nagymértékben átalakult a munkahelyi elismerés rendszere: a pénzbeni juttatások mellett egyre nagyobb szerepet játszanak egyéb járulékos ösztönzők. Gondoljunk csak az egyre nagyobb mértékben terjedő, egyre több elemet tartalmazó, és így egyre inkább az egyéni igényekhez igazodó cafeteria-rendszerre. Mindemögött a folyamat mögött elsősorban a munkavállalók megváltozott igénye áll.

Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy ma egyre nehezebb az új, motiváló munkahelyek megteremtése. A lapos szervezetekben előléptetéssel ritkán tudják elismerni a dolgozók teljesítményét, az egyre nagyobb szerepet betöltő fiatal tehetség programok esetében pedig a közvetlen, rövidtávú jutalmazás kérdése okozhat nehézséget.
 
Az önbecsülés sokaknál fontosabb az előléptetésnél
 
Az önbecsülés, önmegvalósítás, tudatosság és felelősségvállalás azok a kulcsszavak, melyek megvalósítása, megélése egyre meghatározóbb a modern munkavállalók számára. Olyan munkát keresnek, mely során fontos és értelmes munkát végezhetnek, és amelynek célja van, vagyis amely folyamatos fejlődésüket biztosítja. Ha pedig egy munka nem felel meg az igényeiknek, nem szolgálja hosszú távon önbecsülésük növekedését, fogják magukat, és tovább állnak. Főleg igaz ez a vezetőkre nézve.
 
Így a cégeknek is folyamatosan új motivációs eszközöket kell keresniük, melyekkel megtarthatják, illetve hatékony munkára ösztönözhetik a legfontosabb csapattagjaikat. A jelképes értékek (presztízs, privilégium) egyre kisebb hatással bírnak, és szerepüket egyre növekvő mértékben veszik át a lényegi ösztönzők. Vagyis már nem önmagában az előléptetés az, ami számít, hanem a vele járó döntési szabadság, a saját képességek kibontakoztatásának lehetősége, vagyis az önmegvalósítás és a munkával való megelégedettség érzésének növekedése.
 
Nem tej és kenyér kell a vezetőknek
 
Jelentkezzen most!
Jelentkezzen most!

Hogy harmóniában legyen családjával, karrierjével!

Szülőképző tréning

Ha a Maslow-piramis szintjeit vesszük alapul, világos, hogy a mai vezetőket tejjel és kenyérrel nem lehet már motiválni. Általában lakásuk is van, közösséghez is tartoznak, meg is becsülik őket, azaz az önmegvalósítás szintje az, amit meg kell célozni, hogy hatékonyan motiválhassuk őket. Ehhez jó eszköz lehet a menedzserek kezében a coaching, hiszen az a bizalomra, nyitottságra, a választás szabadságára és a saját döntésre épülve támogatja a folyamatban résztvevő partnereket abban, hogy minél közelebb kerüljenek saját céljaikhoz, és saját legjobb megoldási lehetőségeikhez, bármilyen dilemmával is nézzenek éppen szembe.

Kutatások igazolják, hogy a „képeztetés” célja a legtöbb cégnek nem csak az, hogy a munkavállaló tudását növeljék, de az is, hogy ezáltal növelik lojalitását, motiváltságát is. A 90-es években rejtett motivációs eszközként használták a tréningeket, de ma már sok hr-es látja, hogy alább hagyott eziránt a lelkesedés. Vannak, ahol kifejezetten azt mondják, hogy a vezetőik már „agyontréningezettek”, nem mennek örömmel a tréningre, és a lemondási arány is nagyon megnövekedett.

A coach mint edző 
 
A coaching esetében viszont a vezető nem azt érzi, hogy általánosságban beszélnek neki a delegálásról, motiválásról, időgazdálkodásról, hiszen a business coach személyre szabottan az illető kihívásaiban segít, aki ezáltal sikeresebb lehet. Ráadásul az adott vezetőnek jól eshet a bizalom, hogy coachot rendelnek mellé: mint ahogy a sportban is a nagyon jó versenyzőknek fizetnek meg edzőt, így igaz ez az üzleti világra is.

A coaching alapú vezetői támogatás járulékos hatása pedig az egész vállalati kultúrára gyümölcsöző hatással van: nagyon gyakran arról számolnak be a coachingot igénybe vevő vezetők, hogy a coaching szemlélete alapjában átformálja saját vezetői stílusukat is. Így ennek pozitív hatásai azonnal továbbgyűrűznek a velük közvetlen kapcsolatban álló szintekre, nagymértékben növelve a munkahelyi megelégedettség, a lojalitás, kreativitás és a hatékonyság szintjét az egész vállalatnál.

Madai Krisztina
Business Coach Szakmai Közösség
www.businesscoach.hu  



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.