Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A félpénzes szállodai napok után jön a plusz éjszaka
Megháromszorozódott a félpénzes akcióban résztvevő szállodák júniusi bevétele az üdülési csekkek beváltásából. A sikeren felbuzdulva újabb akció indul Budapest Winter Invasion néven, melynek keretében plusz egy éjszakát tölthetnek el a vendégek egyes fővárosi szállodákban.
Sikeresnek minősítette a félpénzes szállodai napokat szerdai tájékoztatóján a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodaszövetség. Mint ismert, egész júniusban az idei Torkos Csütörtök mintájára a szövetség száz tagszállodájában elengedték a szállásdíj felét az üdülési csekkel fizető vendégeknek.
Az akció eredményét mutatja, hogy a szállodák júniusi bevétele megháromszorozódott az üdülési csekkek beváltásából az elmúlt esztendő azonos időszakához képest. A legnagyobb forgalmat az egri Hunguest Hotel Flóra bonyolította le, míg a második helyen a soproni Hotel Lővér végzett. A harmadik a Hunguest Grandhotel Galya lett.
A szervezők szerint példamutató volt a szállodák összefogása a hazai vendégforgalom fellendítéséért. A szövetség abban is bízik, hogy júniusban olyanok is eljuthattak valamelyik szállodába, akik eddig még nem fordultak meg hasonló környezetben.
Decemerben indul az új akció
Az akció sikerén felbuzdulva a budapesti szállodák kezdeményezésére 2006 decemberétől újabb kampány indul, amelyhez csatlakozott a magyar nemzeti légitársaság és a Budapest Airport Zrt. is. A 2007. március 31-ig tartó akció lényege, hogy három éjszaka áráért négy éjszakát tölthetnek el a vendégek egyes fővárosi hotelekben. A kampány a Budapest Winter Invasion nevet kapta, amely arra utal, hogy a külföldiek a nyári szezon után télen is a magyar fővárost válasszák pihenésük céljául, és egy éjszakával maradjanak többet a tervezettnél. Az akcióban résztvevő szállodák névsora többek között a www.budapestwinterinvasion.com címen lesz elérhető, melyet négy nyelven tölt fel a világhálóra a Magyar Turizmus Zrt.
A téli invázió népszerűsítésében a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. is részt vesz, melynek köszönhetően az akcióra érkező külföldiek egy nappal tovább élvezhetik a számos kedvezményt nyújtó Budapest Kártya előnyeit. Mindezek mellett a Malév és a Budapest Zrt. is többféle csatornán juttatja el a külföldi turistáknak a budapesti kampány híreit.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







