Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A férfi nem végez házimunkát az olasz családoknál
Ki főz, mos, vasal, takarít az olasz családokban? A statisztika egyértelműen azt mutatja, hogy a házimunka vállalásában a nemi esélyegyenlőség még csak távoli remény az olasz nők számára.
A házimunka döntő részét, 76,2 százalékát ugyanis ők végzik az olasz statisztikai hivatalnak (Istat) 2008-2009-re vonatkozó adatai alapján. Lehet, hogy a nők Olaszországban is emancipálódtak, aminek nyomán valamelyest módosultak a hagyományos családi szerepek, ami viszont a tányérmosogatást vagy az ingvasalást illeti, a helyzet alig változott. 2002-2003-ban az arány 77,6 százalék volt az ő "javukra", vagyis a mutató alig módosult az évek során. A házimunka végzésében kimutatható férfi-női diszkrimináció egész Olaszországra jellemző. Valamivel kedvezőbb helyzetben csak az északi tartományokban élő és dolgozó nők vannak (a házi teendők 70 százaléka hárul rájuk). Az állásban nem lévő nőkre - az ország bármelyik részén - a házimunka 83,2 százaléka nehezedik.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
Az otthon végzett munka többnyire a főzést jelenti. Tíz nőből több mint kilenc a konyhába bezárva éli le életét - derül ki az Istat számaiból. A munkavállaló nők 90,5 százaléka, a háztartásbeliek 97,8 százaléka főz naponta legalább egyszer. A napi takarítás a dolgozó nők 82,7 százalékától vesz el időt és energiát. A nem dolgozó nők 94,8 százaléka takarít minden nap. A dolgozó nők 66,3 százaléka mos és vasal naponta, a nem dolgozóknak 76,5 százaléka. Teljesen más arányokat mutat a férfiak által végzett házimunka. A dolgozó nőkkel együtt élő férfiak 41,7 százaléka főz naponta, 31,4 százaléka takarít, 29,9 százaléka bevásárol - ám olyan férfi alig akad, aki mosna vagy vasalna. A nem dolgozó nőkkel együtt élő férfiak esetében a fenti arányok megfeleződnek.
Összesítve a 25-44 év közötti olasz nők naponta 4 óra 40 percet töltenek főzéssel, takarítással vagy mosással, míg a férfiak átlagosan napi 1 óra 54 percet végeznek házimunkát. A dolgozó nők élettársainak 24 százaléka napi tíz percet sem áldoz házimunkára, míg a háztartásbeli nők partnereinek közel egyharmada foglalkozik ilyen keveset az otthoni teendőkkel. A felmérések szerint az olasz férfiaknak átlagosan napi 58 perccel van több szabadidejük, mint a nőknek.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









