A francia kormány jóváhagyta a nyugdíjreform tervezetét


A francia kormány keddi ülésén jóváhagyta Nicolas Sarkozy államfő egyik legjelentősebb reformjának, a nyugdíjrendszer átalakításának tervezetét, amely szeptemberben kerül a parlament elé.

"Nagy nap a mai" - így üdvözölte a köztársasági elnök kormánya jóváhagyását. A népszerűsége mélypontján lévő államfő számára ugyanis a kormányzatot övező botrányok közepette a nyugdíjreform szimbolikus jelentőségűvé vált: annak sikeres végrehajtásával szerezheti vissza elvesztett elnöki tekintélyét Sarkozy, és készítheti elő újabb elnökjelöltségét 2012-re. Az államfő hétfő esti tv-interjújában megerősítette, hogy a Bettencourt-ügy miatt három hete a francia napilapok címlapján szereplő munkaügyi minisztere, Eric Woerth fogja a reformot levezényelni: a parlamenti vita szeptember 7-én kezdődik.

Az állami pénzügyi felügyelet múlt heti vizsgálata azt állapította meg, hogy Eric Woerth költségvetési miniszterként 2007 és 2010 között nem avatkozott bele Európa leggazdagabb asszonya, Liliane Bettencourt adóügyi kérdéseibe. A milliárdost azzal vádolják, hogy vagyona egy részét adóparadicsomokba mentette ki. Nicolas Sarkozy ezt követően ismételten támogatásáról biztosította a szerinte most már minden gyanú alól tisztázott minisztert, de jelezte: a nyugdíjreform sikerének érdekében le kell mondania a kormánypárt pénztárnoki tisztségéről, amelyet nyolc éve töltött be. Ezt kedd reggel Woerth meg is tette.

A rendszeres utcai tiltakozások ellenére (június 24-én a rendőrség 800 ezerre, a szervezők 2 millióra becsülték a tüntetők számát) Sarkozy kitart a nyugdíjreform legjelentősebb javaslata mellett, amely szerint a jelenlegi 60-ról fokozatosan 62-re emelkedik a nyugdíjkorhatár 2018-ig. Az államfő elmondta: ezen már a jövőbeni tüntetések sem változtathatnak. A szakszervezetek a törvénytervezet vitájának kezdetére, szeptember 7-re terveznek újabb utcai megmozdulást. A gazdasági válság elmúlt két évében a francia nyugdíjrendszer deficitije háromszorosára nőtt: a közel negyven kiegészítő állami- és magánpénztár hiányával együtt a rendszer deficitje idén elérheti a 32 milliárd eurót, 2020-ra pedig 45 milliárd euróra emelkedhet, ha nem történnek megelőző intézkedések. A tervezett fokozatos  korhatáremelés konkrétan azt jelenti, hogy 2011. július 1-jétől a korhatár évente 4 hónappal fog megemelkedni, hogy 2018 júliusra elérje a 62 évet. Az emelés az 1951-ben és az azután születetteket érinti.

Az Európai Unió tagállamai közül Franciaországban az egyik legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár: a 60 évet 1983-ban az Francois Mitterrand néhai szocialista köztársasági elnök egyik első intézkedéseként vezette be az akkori 65 év lecsökkentésével. Ezt a baloldal azóta érinthetetlen szociális vívmánynak tekinti, s mostanig a jobboldal sem mert hozzányúlni. A nyugdíjreform egy másik jelentős eleme a közalkalmazottak és a magánszférában dolgozók járulékainak egységesítése. A közszférában dolgozók jelenleg csak 7,85 százalékos nyugdíjjárulékot fizetnek a magánszektorban foglalkoztatottak 10,55 százalékával szemben. A kormány tíz év alatt szeretné a közalkalmazotti járulékfizetést a magánszférában dolgozók szintjére hozni. Megszűnik 2012-től a háromgyerekes közalkalmazottak korkedvezményes nyugdíjazásának lehetősége is legalább 15 évnyi munkaviszony után. Két év múlva már csak azok vehetik igénybe ezt a kedvezményt, akiknek már addig három gyermeke született: 2008-ban 14 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel.

A magas jövedelmek adóját pedig megemeli a kormány, amelyből évente 3,7 milliárd euró bevételi többletet remél a nyugdíjak finanszírozásához. A legmagasabb adósáv (az évi 69783 eurót vagy annál többet keresők számára) a jelenlegi 40-ről 41 százalékra emelkedik. Az új adó a 342 ezer legnagyobb bevétellel rendelkező háztartást érinti a francia családi adózási rendszerben. Az egyszázalékos adóemelés vonatkozik minden tőkejövedelemre is (részvényopciókra, osztalékokra, ingatlan bérbeadásra, vállalatvezetői magas nyugdíjakra), valamint a vállalkozások egyes szociális adókedvezményei megszűnnek.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 09:32 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - BBCS
" Sokkal egyszerűbb lenne minden "devizahiteles" ing..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.