A görögök miatt olvadtak az amerikai indexek


Minimális veszteségen zártak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés során. A befektetők elsősorban a Görögországgal kapcsolatos hírek miatt lettek óvatosak.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,13 százalék gyengüléssel 12845 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,12 százalékkal 2902 pontra csökkent, míg az S&P 500-as mutató 0,04 százalékkal 1344 pontra süllyedt. 

A szakértők azt mondták, hogy elsősorban a görögországi hírek aggasztják a befektetőket. Nem sikerült ugyanis megállapodni azokban a takarékossági intézkedésekben, amelyek alapvetően szükségesek a második mentőcsomag megadásához az EU-tól, az IMF-től és a magánbankoktól. Görögországnak márciusig külső pénzügyi forrásokra van szüksége, hogy visszafizesse esedékes tartozásait. Ellenkező esetben csődöt jelenthet az ország. 
A vállalati hírek közül kiemelkedik a Boeing, amelynek árfolyama 1,2 százalékkal esett, mert a cég közlése szerint bizonyos gond merült fel 787 Dreamliner repülőgépénél. A Micron Technology árfolyama 2,8 százalékkal esett, mert repülőgép-szerencsétlenség következtében életét vesztette a vezető amerikai memória chipgyártó 51 éves vezérigazgatója, Steve Appleton.

A Humana egészségbiztosító részvényára 5,5 százalékkal zuhant, miután a negyedéves bevétele elmaradt a szakértők által várttól. A Humana ugyan javította a folyó évre vonatkozó nyereség- előrejelzését, de az kisebb lett az elemzői várakozásokban szerepelteknél.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.