Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A hangos reklámokat figyeli a Médiatanács
A hangerősséget mérő „Humanoid” elnevezésű szoftver által mért adatok már elérhetőek a Médiatanács honlapján. A laikusok által is könnyedén kezelhető és látványosan megjelenített adatbázis publikálásával a hatóság célja, hogy felhívja a figyelmet a jogsértésekre és a türelmi időszakban tájékoztatással és együttműködéssel érje el, hogy "normális" hangerejű reklámokat, szpotokat sugározzanak a szolgáltatók.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
Az idén január elsejével hatályba lépett új médiatörvény már szabályozza a reklámhangerő kérdését, és eszerint a reklám nem lehet hangosabb, mint a környező műsorszámok hangereje. A magyar fejlesztésű, "Humanoid” névre „hallgató” szoftver az RTL Klub, a TV2, az MTV1, MTV2 és a Duna TV csatornáin vizsgálja január óta a műsorjelek hangosságát, illetve a kritikus hangerőugrásokat.
A "Humanoid” fejlesztése 2010 decemberében fejeződött be, így a törvény hatályba lépése óta pontos adatok állnak rendelkezésre a vélelmezett jogsértésekkel kapcsolatban. A mérést végző szoftver virtuális hangosságmérő műszerekkel pásztázza a kijelölt médiaszolgáltatók teljes műsorfolyamát, a mért eredményeket fájlokba rendezi, majd a megadott paramétereket túlszárnyaló szegmensek esetében a táblázatokban megjelöli az adott műsorrészeket, időpontokat. A program azt is lehetővé teszi, hogy az adott "ugrásokról" teljes bizonyossággal megállapítsák, hogy azok reklámblokkokhoz, kereskedelmi üzenetekhez kapcsolhatóak-e.
A "Humanoid” szoftver által készített adattáblák a Médiatanács weboldalán találhatóak meg. A program segítségével laikusok számára is könnyen értelmezhető módon megjeleníthetőek a vélhetően jogsértően erős hangerő kiugrások. A közzétett adatbázisban bárki könnyedén rákereshet a szolgáltató és az időszak beállításával a feldolgozott adatbázisban tárolt szpotokra. A megjelenő grafikonok piros színnel jelölik a problémás részeket, ezekről pedig egy kattintással rögtön a kifogásolt reklám videóját is elérhetik az érdeklődők.
A kezdeti türelmi időszakban a Médiatanács a közzétett információkkal és a szolgáltatókkal kezdeményezett konzultációval szeretné elérni, hogy a rendelkezésre bocsátott információk segítségével, együttműködés révén tűnjenek el a képernyőkről és az éterből a túl hangos szpotok. A testület azonban várhatóan idén ősztől már szankciókkal is sújthatja a médiaszolgáltatókat, ha a reklám a megengedettnél hangosabb.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









