Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A harmadik negyedévben mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba
A harmadik negyedévben némileg mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba, az első félév rekord mennyiségű, 400 milliárd forintnyi befektetése után 2010 július-szeptemberében 125,9 milliárd forintnyi tőkét vonzottak az alapok - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) szerdán közölt legfrissebb statisztikájából.
Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat
Temmel András, a BAMOSZ főtitkárának értékelése szerint elsősorban az intézményi befektetőktől érkezett új tőke az alapokba. A legtöbb friss tőkét a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közt a negyedévben az ingatlanalapok, év eleje óta pedig a likviditási alapok voltak a legnépszerűbbek.
A harmadik negyedévben a 125,9 milliárd forint friss tőke mellett a piaci teljesítmények további 73,2 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. Év eleje óta 525,7 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, és csaknem 185 milliárd forintnyi hozam növelte a vagyont. Az alapok vagyona szeptember végén 3.709 milliárd forint volt, a harmadik negyedévben 5,7 százalékkal, az év eleje óta pedig összesen 23,7 százalékkal nőtt.
A leggyorsabb növekedést a harmadik negyedévben a zártkörű részvényalapok produkálták, ezek vagyona 29 százalékkal bővült, a nyilvános alapok közül pedig a kiegyensúlyozott vegyes alapok nőttek a leggyorsabban, 15 százalékkal.
BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona áprilisban
BAMOSZ: 58,3 milliárd értékben vásároltak vissza zártvégű részvényalapokat márciusban
Bamosz: február vesztesei is a pénzpiaci alapok voltak
Tovább csökkent a befektetési alapok vagyona januárban
Enyhén csökkent a befektetési alapok vagyona szeptemberben
Bővítené az OBA eszköztárát az alap vezetője
Az első kilenc hónapot tekintve a zártkörű származtatott alapok bővültek a leggyorsabban, több mint 66 százalékkal, míg a nyilvános alapok közt az ingatlanalapok vagyona közel 40 százalékkal nőtt.
A legtöbb friss tőkét a negyedévben és az év eleje óta is a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közt a negyedévben az ingatlanalapok, év eleje óta pedig a likviditási alapok voltak a legnépszerűbbek.
A negyedévben átlagosan a részvénytúlsúlyos alapok hozama volt a legmagasabb, és akárcsak a 2009-es év egészében, az idén év eleje óta is a részvényalapok teljesítménye volt a legjobb.
Az alapok között a legnagyobb kategóriát a pénzpiaci alapok képviselik. Ezen belül a likviditási - 3 hónapnál rövidebb hátralévő futamidejű - alapok vagyona 964 milliárd forint, a hagyományos pénzpiaci alapoké - legfeljebb egyéves hátralévő futamidejű - 440 milliárd forint volt szeptember végén.
A kötvényalapok közül a rövid kötvényalapok - 1 és 3 év közötti átlagos hátralévő futamidejű - vagyona 159 milliárd forintot, a hosszú kötvényalapoké 146 milliárd forintot tett ki a harmadik negyedév végén.
A nyilvános részvényalapok vagyona 382 milliárd forintot, míg a zártkörű részvényalapoké 478 milliárd forintot tett ki.
A vegyes - kötvényt és részvényt is tartalmazó alapok vagyona 125 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén.
A tőke- vagy hozamvédelmet nyújtó garantált alapok vagyona 438 milliárd forintot, a származtatott alapoké 82 milliárd forintot ért el szeptember végére.
Ingatlanalapokban 409 milliárd forintot kezeltek a harmadik negyedév végén.
Az alapokon kívül kezelt vagyon a harmadik negyedévben egy vagyonátadás miatt 14,3 százalékkal nőtt, míg az év eleje óta összesen 20,3 százalékos a növekedés. A negyedév végén a BAMOSZ tagjai 5.614 milliárd forint vagyont kezeltek az alapokon kívül, így az alapokban kezelt 3.709 milliárddal együtt a teljes kezelt vagyon 9.323 milliárd forint 2010. szeptember végén.

Ingyenes ötletek, tippek, kereskedés az mfor trader rendszerével.
Próbálja ki az mfor trader on-line kereskedési rendszert 20 napon át!
Az alapokon kívül kezelt vagyon 65 százaléka volt pénztári vagyon, 28 százaléka biztosítói, 7 százaléka egyéb tulajdonosok vagyona.
A kezelt vagyon 57,5 százaléka belföldi állampapírokban és kincstárjegyekben van, 6,8 illetve 21,3 százaléka hazai, illetve külföldi részvényekben, és 0,8 százalék az ingatlanok aránya. A befektetési jegyek aránya a portfóliókban 27,7 százalék, ennek közel kétharmada BAMOSZ alapok jegye.
A harmadik negyedévben összességében nőtt mind a hazai, mind a külföldi részvények, mind a befektetési jegyek aránya a kezelt vagyonon belül. A pénztári portfóliókban 34,6 százalékra nőtt a részvények aránya - ebből 26 százalék a külföldi, 8,6 százalék a hazai részvény. Hosszú távon trendszerű növekedés látható: 2005 végén még 15,4 százalék volt a részvényarány, 2006 végén 19,3 százalék, 2007 és 2008 végén is 29 százalék, a tavalyi év végén pedig 36,5 százalék.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









