A héten zárul az Effie nevezési határideje



Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő EFFIE nevezési határideje május 18., péntek. A pályázati kiírást és nevezési dokumentumokat az érdeklődők a verseny honlapjáról tölthetik le.

Az idén számos újdonságot tartalmaz a kiírás: kulturális szolgáltatások és image (kísérleti kategória) kategóriákban is lehet indulni. További újdonság, hogy az EFFIE szervezői szigorítják a pályázatokkal szemben támasztott etikai elvárásokat is.

Már 2006-tól nem vehetett részt a versenyen olyan kampány, amely olyan terméket, szolgáltatást hirdetett, amihez kapcsolódóan bármilyen marketingkommunikációs tevékenységet elmarasztaltak a kampány indulását megelőző egy évben.

Mostantól a nevezett kampány kezdete és a leadási határidő között megtörtént jogi vagy etikai elmarasztalás is kizáró ok, áll a társaság közleményében.

A munkákat legalább hetven főből álló szakmai zsűri bírálja el. A szervezők remélik, hogy a tavalyi 77 darab pályázatnál többet nyújtanak be idén az ügynökségek.

Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.