Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A horvát tőzsdefelügyelet visszautasítja Áldott Zoltán kritikáit
A horvát tőzsdefelügyelet (Hanfa) visszautasítja és törvénysértőnek tartja Áldott Zoltánnak, az INA igazgatósági elnökének egy lapinterjúban megjelent, a felügyeletet bíráló kijelentéseit.
A Hanfa honlapján csütörtöki keltezéssel megjelent közlemény szerint Áldott Zoltán a HVG e heti számában megjelent interjújában több esetben is negatív összefüggésben említi a horvát tőkepiaci felügyeletet.
Az ügyészség megszüntette a nyomozást a Mol-INA ügyben
Az INA tovább mérsékli szíriai kitermelését
A horvát INA 20 milliárd kunás beruházást tervez 2015-ig
Cáfolja a Gazprom, hogy az övé volt az INA-ügyben érintett offshore-cég
Megdőlt a Hernádi Zsolt elleni horvát vád
Soha nem volt rosszabb a Mol és az INA közötti viszony
Az INA vezetője a hetilapban úgy fogalmazott: "a Hanfa nem méri egyenlő mércével a horvát tőzsdei vállalatokat", továbbá "túllépte a hatáskörét", mert a hatóság szerinte beavatkozott az INA üzleti ügyeibe. Áldott úgy ítélte meg, hogy "az ilyen szabályozói lépések hatására is az utóbbi két évben csökkent Horvátországban a befektetői aktivitás".
A Hanfa a közleményben visszautasítja az INA vezetőjének kijelentéseit, amelyek "nemcsak rosszindulatúak és tendenciózusak", de az ügynökség jó hírét is rombolják, továbbá azt mutatják, hogy Áldott nem ismeri a horvát tőkepiaci szabályozást.
A közlemény úgy fogalmaz: Áldott a korábbiakhoz hasonlóan ismét megtéveszti a közvéleményt. Meggyőződésének ad hangot, hogy az INA vezetője is ismeri a felügyelet hatáskörét és jogait, a vétségek és a bűncselekmények esetén igénybe vehető eszközöket, amelyeket "a felügyelet a személye ellen is alkalmazhat, az INA-nál betöltött jelenlegi, valamint korábbi funkciójával kapcsolatban".
A hatóság véleménye szerint Áldott Zoltán kijelentései "nyíltan ellentétesek" a horvát tőkepiaci törvénnyel, amely tiltja, hogy bármivel is veszélyeztessék a felügyelet törvényes függetlenségét.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









