Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A jegybanktörvényről is tárgyalt Fellegi az EKB elnökével
Fellegi Tamás németországi egyeztetésein az EKB elnökével a jegybanktörvény módosításáról, a Bundesbank elnökével és a szövetségi pénzügyminiszterrel pedig egyebek mellett a magyar gazdaság helyzetéről folytatott megbeszéléseket. A miniszter csütörtökön Ausztriában folytatja a tárgyalásokat - közölte a miniszter sajtóirodája.
A kedden zárult, kétnapos egyeztetésen Fellegi Tamás, a Magyarország és az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke áttekintette a jegybanktörvénnyel kapcsolatos korábban már beépített EKB-javaslatokat, illetve a hatályba lépett jogszabállyal összefüggő további észrevételeket is.
Az eurózóna a válság ellenére építkezik, mi nem
A munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél Európában
G8: sürgős cselekvésre van szükség
Obama: áttekintik az európai növekedés támogatásának lehetőségeit
Nem oldhatja meg az európai válságot a G8-csúcs
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
A tárgyaláson részt vett Vítor Constancio, az EKB alelnöke, Peter Praet és Jörg Asmussen, az igazgatótanács két tagja, valamint Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is.
A felek egyeztettek a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének legfontosabb mutatóiról, jövőbeni kilátásairól is. Fellegi Tamás megbeszélést folytatott továbbá Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével, akivel közösen értékelték a magyarországi gazdasági környezetet. A miniszter találkozott Jürgen Fitschennel, a Deutsche Bank AG igazgatósági tagjával és Ulrich Sieberrel, a Commerzbank AG igazgatótanácsának Közép- és Kelet-Európáért felelős tagjával is.
Fellegi Tamás kedden délután találkozott Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, Nikolaus Meyer-Landruttal, a Szövetségi Kancellária Európa-politikáért felelős államtitkár-helyettesével és Michael Meister CDU frakcióvezető-helyettessel. A megbeszélésen kiemelt figyelmet szenteltek a magyarországi német nagyvállalatok helyzetének.
Fellegi Tamás a magyar hitelfelvételről szóló hivatalos tárgyalásokat előkészítő informális egyeztető körútját január 19-én Ausztriában folytatja: Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel és Maria Fekter pénzügyminiszterrel Bécsben folytat megbeszéléseket, majd 20-án személyesen egyeztet Brüsszelben Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével.
A miniszter múlt héten egyeztetett Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőivel.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









