Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A mérsékelt jobboldal most erősebb parodizálásban
Az EP kampány során napvilágot láttak minőségi és kevésbé minőségi kampányparódiák, azaz gerilla-reklámok is. Sokakat az ellentábor által készített kisfilmek nevetésre, bosszankodásra, extrém esetben szavazatuk megváltoztatására sarkallnak.
A baloldali rapperek műveA választási kampányok ugyanannyira beindítják a filmkészítők fantáziáját, mint egy sokat emlegetett reklám: paródiák, alternatív változatok jelennek meg a témakörben, melyek sok esetben ugyanúgy a kampány részei, mint a hivatalos szpotok. A reklámosok világában ezt a folyamatot "buzznak" hívják: ekkor önálló életre kel egy márka, egy reklám vagy egy szlogen. Ehhez nyilván az kell, hogy sokan ismerjék az adott reklámot, és érzelmi reakciókat váltson ki.
A politikai reklámokra fokozottan igaz az ismertség, de főleg az érzelmi reakció, mint feltétel. Így nem véletlen, hogy egy-egy kampány alatt paródiafilmek tucatjai jelennek meg az interneten. Ezek egy része nagy karriert fut be, más részük csak az adott rajongói tábor email-listáin fordul meg.
Most kevésbé aktívak a baloldali rapperek
A mostani EP-választás sem kivétel ez alól, bár a mostani felhozatal inkább siralmas, mint humoros. A baloldal profi rapperei ezúttal nem készültek újabb Orbán-rap ópusszal - az eddigi választásokkkal ellentétben -, de tekintve, hogy a fő mondanivaló mindig ugyanaz, a régi filmek most is aktuálisak. A kivitelezés profi, az ötlet humoros, az alapfelvetés Orbán Viktor vélt nagyhatalmi ambícióira épít. A baloldal ezúttal egy Mátrix paródiával igyekszik szavazásra késztetni az embereket, a hivatalos, konzervatív szpotjai mellett.
Kitekerték az MSZP kampányfilmjét
A jobboldal azonban most is aktivizálta kreatív "humor heroldjait", és egy jól sikerült hangalámondással tekerték ki az MSZP kampányfilmjét.
A szinkronizálós ötlet olcsó, gyorsan megvalósítható, csak néhány jó poén kell hozzá, és máris derűre készteti az ellentábort, vagy éppen mélyen elgondolkoztat néhány bizonytalan szavazót.
Kis párt, kis pénz, kis humor
Egymás ellenfeleinek kifigurázásában egyik kispárt sem remekelt a mostani kampányban. A Jobbik csöppet sem humoros kijelentésekkel torzítja az SZDSZ plakátjait, mire a másik oldal gyenge próbálkozással válaszol. Az megfigyelhető, hogy a Jobbik szimpatizánsoknak sokkal több idejük és energiájuk jut ellenfelük pocskondiázására: az SZDSZ-t és a kisebbségeket támadó, egyszerű minőségű kisfilmekből Dunát lehet rekeszteni, míg Jobbik kritikát alig találni a videómegosztó oldalakon.
A kisebb pártok esetében látszik, hogy élet-halál harc a kampány, nincs helye humornak, inkább csak ellenségeskedésnek. Megnyugtató, ha legalább a két nagy pártba szorul még egy kis humorérzék a sértegetések mellé.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









