A jogi környezet akadályozza a közpénzek takarékos elköltését



A mai magyar szabályozási, jogi környezet akadályozza a közpénzek optimális elköltését, hangsúlyozta Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kemény Emil, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgató-helyettese egybehangzóan az autópályák építéséről készített számvevőszéki jelentésről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Játék
http://www.marczibanyi.hu/


Ezúttal a felújított Marczibányi Sportlétesítménybe nyerhet két játékosunk bérletet!

10-ből 7-et 50 ezerért!

A jelentés a múlt évben elkészült autópályák vizsgálatáról több helyen kritikával illette a közlekedési tárca és NIF Zrt. tevékenységét. Az egyik fő kritika a Kőröshegyi völgyhidat érintette, amely a számvevők szerint drága megoldás volt. Ezzel kapcsolatban Reményik Kálmán elmondta: a település jegyzője határozatával akadályozta meg azt, hogy a parthoz közelebbi, olcsóbb nyomvonalon haladjon az M7 autópálya.

Az ÁSZ által előrehozott beruházásnak nevezett dunaújvárosi híd kapcsán azt mondta az elnök-vezérigazgató, hogy az lett volna az optimális, ha az híd és a hozzá két oldalról vezető autópálya egyszerre készült volna el. Jelenleg az útépítést politikai és egyéb érdekek befolyásolják, így az ésszerűséget nem a beruházón kell számon kérni. Egyébként ma is van útkapcsolata a hídnak, és tervezik az autópályákat is. Keleti irányban a környezetvédelmi engedélyeztetés folyik, míg nyugatra ezen már túl vannak.

Az ÁSZ hiányolta a beruházások úgynevezett mérnök árait, illetve amelyek elkészültek, azok is a korábbi vállalási árak felszorzásával jöttek létre. Reményik Kálmán elismerte, hogy 2007-ig azért nem készítettek mérnök árat, mert az nem maradhatott volna titokban, és attól csak drágább ajánlatokat kaptak volna a vállalkozóktól. Ma a NIF saját berkein belül kapacitás árakkal kalkulál díjakat, de "a problémát csak egy korrupciómentes ország oldaná meg" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Kemény Emil elmondta, hogy az ÁSZ teljesítményeket ellenőrzött, így vizsgálva a közpénzek elköltését. Elismerte: új jogi környezet kellene ahhoz, hogy a költés az optimálishoz közel alakuljon. Például egy ember ne tudjon egy 40 milliárdos beruházást évekre leállíttatni.

Reményik Kálmán egy másik példát mondott: az 51-es út és az M6 területén is ugyanaz a fővárosi ügyvéd vásárolt fel földeket, majd százszoros áron akarta továbbadni. Az ügyből polgári per és rendőrségi feljelentés lett. Ez utóbbit elutasították, mivel a földdel való spekuláció nem bűncselekmény.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.