A k+f a magyar-mexikói gazdasági együttműködés fókuszában


A kutatás-fejlesztés (k+f), az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az orvosi műszerek, az autóipar, a megújuló energia, valamint a környezetvédelem területén adódnak lehetőségek Magyarország és Mexikó gazdasági együttműködésében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

A Magyar-Mexikói Gazdasági Vegyes Bizottság február 3-án Budapesten tartotta meg első ülését. Botos Balázs nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár fogadta Rogelio Granguillhomet, a mexikói Külügyminisztérium gazdasági kapcsolatokért és nemzetközi együttműködésért felelős miniszter-helyettesét és az általa vezetett küldöttséget.

Mexikó Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában. A két ország közötti kereskedelmi forgalomban a tavalyi év első tíz hónapjában újra fellendülés volt megfigyelhető: egy év alatt a magyar export 32,6 százalékkal nőtt, míg az import 8,4 százalékkal csökkent.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.