A karácsonyi vásárokon is érdemes észnél lenni


A fogyasztókat ugyanazok a jogok illetik meg a karácsonyi vásárokon beszerzett termékeknél, mint az üzletben vásároltak esetében - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) csütörtökön.

A fogyasztóvédelmi civil szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében javasolja a fogyasztóknak, hogy vásárláskor ellenőrizzék, hogy a karácsonyi vásáron vett termék blokkján szerepel-e a vállalkozás elérhetősége, ahol ha szükséges, a vásárt követően is elérhető a kereskedő.

Az akciós áruknál kizárólag akkor tagadható meg a fogyasztó szavatossági jogának teljesítése, ha a leárazás okára a kereskedő előre felhívta a vásárló figyelmét. Az ismert hiba miatt nem reklamálhat a fogyasztó, de ha a terméknek más hibája is van, akkor lehet élni minőségi kifogással. Például, ha egy tévékészülék azért akciós, mert a külső burkolata sérült, de a használat során kiderül, hogy a kép minőségével, vagy a távirányítóval van probléma, akkor a fogyasztó élhet minőségi kifogással, és kérheti a készülék javítását, cseréjét, végső soron a vételár visszatérítését.

Ha karácsony után csak azért akarja valaki a megvásárolt ajándékot visszavinni, mert nem tetszett a színe, vagy nem jó a mérete, de nincs minőségi kifogás, akkor csak a kereskedő döntésétől függ, hogy kicseréli-e, vagy lehetővé teszi a levásárlást, mivel erre jogszabály nem kötelezi. Ezt még a vásárlás során érdemes tisztázni, és akár a blokkra is ráíratni, hogy meddig, milyen feltételekkel lehet visszavinni a terméket - figyelmeztet a FEOSZ közleményében.

Javasolja azt is, hogy minőségi kifogás esetén a vevő minden esetben ragaszkodjon ahhoz, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvben szerepelnie kell a fogyasztó nevének, címének, a kereskedő adatainak, továbbá annak, hogy milyen terméket mikor és mennyiért vásárolta a vevő, mit kifogásol, mikor jelentette be a hibát, hogyan szeretné, ha orvosolná a hibát a kereskedő, és annak, hogy milyen módon és mikorra teszi azt meg a vállalkozás. A jegyzőkönyvből egy példányt jár a vásárlónak, amelyet akkor sem kell visszaadnia, amikor a terméket javítva, vagy egy új termékre cserélve visszakapja. Ha a kereskedő nem akar felvenni jegyzőkönyvet, a vásárlók könyvében kell a panaszt jelezni - ismerteti a FEOSZ.

Tartós fogyasztási cikk esetén, ha a hibás terméket 3 munkanapon belül visszaviszi a vásárló, akkor nem kell elfogadnia a javítást, hanem az árut ki kell cserélnie a kereskedőnek.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.