Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A képeslapon is spórolnak az amerikaiak
Kevesebbet utaznak az év végén, és kevesebb karácsonyi üdvözlő lapot küldenek egymásnak az amerikaiak a recesszió miatt - írta a USA Today című lap egy friss felmérés alapján pénteken.
Az Egyesült Államokban több mint a fele azoknak az embereknek, akik otthonuktól távol szerettek volna pihenni az ünnepek alatt, nem utazhatnak, vagy lényegesen kisebb utazást szerveznek, amit a bizonytalan gazdasági helyzettel indokolnak.
A magas, 10 százalék feletti munkanélküliség, a bércsökkentések és a pénzügyi bizonytalanság továbbra is kedvezőtlen hatással van a turizmusra, annak ellenére, hogy a gazdaság lassan a felépülés jeleit mutatja. Sokan egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan családjukkal repülőre üljenek és nagyobb távolságokra elutazzanak - derült ki a USA Today és a Gallup intézet közös kutatásából.
A megkérdezettek egyharmada elmondta, hogy a korábbi tervekkel szemben a nehéz gazdasági helyzet miatt nem utazik sehová, és az utazóknak is az egyharmada lecsökkentette a távolságot és a költségeket. A válaszadóknak csak 35 százaléka jelezte, hogy otthonától több mint 100 mérföldre utazik el az ünnepek alatt.
David Wyss, a Standard & Poor's pénzügyi elemzője rámutatott: az amerikaiak a recesszió miatt kevesebbet utaznak, és azoknak egy része, akik azelőtt a repülőgépet választották, mostanában inkább az olcsóbb megoldást választják, és volán mögé ülnek.
A turizmus legutoljára 2007 karácsonyán lendült fel, azóta az iparág bevételei visszaestek. Az Inrix forgalomfigyelő cég adatai szerint 2008-ban az előző évhez képest 30 százalékkal csökkent a közúti forgalom, amely ez év közepén egy kissé fellendült, de az egész éves adat kisebb lesz a tavalyinál. A légi közlekedésben az ünnepi forgalom várhatóan 2,5 százalékkal lesz kisebb, mint tavaly.
A gazdasági recesszió ugyancsak kedvezőtlenül hatott az ünnepi postai forgalomra; az amerikaiak kevesebb karácsonyi üdvözlő lapot küldenek egymásnak. Sokan lemondanak arról, hogy hozzátartozóiknak, barátaiknak és ismerőseiknek lapokat, és mindegyikhez 44 centes belföldi bélyeget vásároljanak.
A postaszolgálat az év végi ünnepi időszakban - Hálaadástól karácsonyig - a várakozás szerint 16,6 milliárd képeslapot, levelet és csomagot kézbesít ki, ez a mutató tavaly még 19 milliárd volt. A Hallmark, az egyik legnagyobb képeslapgyártó vállalat becslése szerint az idén 1,8 milliárd lapot küldenek egymásnak az amerikaiak, szemben a korábbi években küldött 2 milliárddal.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









