Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A készletekből több hónapra elegendő a földgáz Magyarországon
Magyarország földgázzal való ellátása a jelenleg rendelkezésre álló készletekből több hónapra, korlátozások nélkül biztosítható, akár még az Oroszországból, az ukrán határ felől érkező földgázszállítások nem várt kiesése esetén is - közölte a Magyar Energia Hivatal az MTI-vel.
A hatályos szabályozás alapján az esetleg bekövetkező rendkívüli események egyértelmű forgatókönyv szerint, megnyugtató módon kezelhetők - fűzte hozzá az MTI kérdésére adott válaszban a hivatal. A Magyar Energia Hivatal "minden évben nagy figyelmet fordít a téli felkészülésre. Így idén is folyamatosan nyomon követi a hazai földgázellátás alakulását, és valamennyi körülmény figyelembe vételével, heti gyakorisággal előrejelzéseket készít a kormányzat számára a fűtési időszak végéig terjedő teljes időszakra" - olvasható az írásos válaszban.
A válaszban a hivatal megjegyzi, hogy a belföldi földgázfelhasználás 2011. december 1. és 26. között mintegy 16 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. A korábbi tájékoztatás szerint a fűtési idényben a hőmérséklet egy Celsius-fokos változása 1,5-2,5 millió köbméter változást jelent a földgázfelhasználásban. A biztonsági földgáztárolóban közel 1,2 milliárd köbméter földgáz van, az E.ON kereskedelmi tárolóiban több mint 2,4 milliárd köbméter, ami a piaci igényeknek megfelel. A napi felhasználás az elmúlt napokban 45 millió köbméter körül alakult.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









