A kínai határig felépült az orosz kőolaj-vezeték


Vlagyimir Putyin jelenlétében vasárnap megkezdődött a Kínába tartó orosz kőolajvezeték feltöltése az Amuri területen lévő Szkovorgyinóban.

Putyin elmondta: nem csak energiahordozó szállításáról, hanem nemzetközi projektről van szó, amennyiben a kínai fél részt vesz az orosz területen folyó kitermelésben, a kínai olajfinomítókban és az elosztó hálózatban pedig orosz tulajdonrész is van.

Méltatta annak jelentőségét is, hogy az új vezetékkel új piac nyílik meg, és diverzifikálódik Oroszország számára a stratégiai nyersanyagnak számító kőolaj értékesítési lehetősége. Eddig ugyanis Oroszország kőolajat kizárólag Európába szállított, évi 120-130 millió tonna mennyiségben.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségbe eddig csekély mennyiségű orosz kőolaj jutott, de az új vezeték üzembe helyezésével ebbe az irányba már évi 30 millió tonna, a vezeték bővítése nyomán 50 millió tonna folyhat, ami Putyin szerint "érezhető konkurenciát" jelent az európai szállításoknak. A vezeték 930 kilométeres kínai szakasza még nem készült el.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az orosz-kínai együttműködés nem korlátozódik az energiahordozókra, hanem kiválóan működik a haditechnika terén is, ahol a forgalom sok százmillió dollárt ér el, nő a forgalom a gépipari szállítások terén, és Oroszország Kína fő partnere a nukleáris energia felhasználásában is, amely téren a forgalmat dollár milliárdokban mérik.

A Kínával való együttműködésnek Putyin szerint Oroszország számára akkor van értelme, ha a távol-keleti területek fejlesztését szolgálja, és az új vezeték ebből a szempontból különösen jelentős, a vezeték megépítésébe és a környező infrastruktúra fejlesztésébe ugyanis 700 milliárd rubelt fektettek, és a szakasz működtetésén 7000 ember dolgozik majd, közülük 5000 helyi szakember.

Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes ugyancsak Szkovorgyinóban elmondta: a vezeték feltöltésének megkezdése alkalmából vasárnap tárgyalásokat folytatott a kínai partnerekkel. "A Kínának való kőolajszállításról szóló első szerződést még idén aláírják, a második szerződés pedig évi 125 millió tonnáról szól majd, de tárgyaltunk a gázszállítás kérdéseiről, valamint szén szállításáról és feldolgozásáról" - mondta Szecsin. Hozzáétette, hogy Oroszország idén már 12 millió tonna szenet szállított Kínnak, most e szállítások 15 millió, majd 20 millió tonnára való bővítéséről van szó.

MTI/mfor.hu




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.