Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A kiosztási terv január 17-én kerül a kormány elé
A szén-dioxid-kvóták mértékét 2008-tól meghatározó Nemzeti Kiosztási Terv (NKT) január 11-én kerül az államtitkári értekezlet, január 17-én pedig a kormány elé - tájékoztatott Dióssy László, a KVM környezetgazdasági szakállamtitkára.

Rekordot döntött tavaly a szén-dioxid-kibocsátás
Erőteljesen visszaesett a légszennyezés a válság miatt
Szerdától újra bekapcsolódik Magyarország az ETS rendszerbe
Felfüggesztették az európai kibocsátáskereskedelemet
Az EU üvegházgáz-kibocsátásának 30 százalékos csökkentését sürgetik
Engedélyhez kötné a kvótakereskedelmet a zöldtárca
A szakállamtitkár utalt arra, hogy az európai uniós emisszió-kereskedelmi rendszer (ETS) következő fázisára vonatkozóan a múlt év közepéig kellett volna Magyarországnak tervet küldenie Brüsszelbe. A szennyezési jogok kiosztásáról szóló dokumentumot a kormány még mindig nem véglegesítette, noha az EU már háromszor küldött figyelmeztetést a mulasztás miatt.
Dióssy László megjegyezte, hogy a magyar NKT-re január 18-át követően három hónapon belül érkezhet meg az unió jóváhagyása.
A KVM októberre készült el az NKT tervezetével, amelyet november 20-ig társadalmi vitára bocsátott. Azóta a tárca a társadalmi észrevételek átvezetését végezte el, és tárcaközi egyeztetés zajlott az államtitkárok, illetve a kormány elé kerülő végleges verzióról.
Az NKT társadalmi konzultációra bocsátott tervezete szerint a rendszerbe tartozó mintegy 250 magyarországi cég évente átlagosan 30,845 millió tonna szén-dioxid kibocsátásához kapna engedélyt a 2008-cal kezdődő öt évben. A dokumentum évente átlagosan mintegy 12 százalékkal több szennyezési jogosultságot "allokálna" a 2005-2007 között kiosztottnál, a növekmény nagy részét az új belépők számára különítené el, illetve térítés ellenében osztaná ki a tárca.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







