A kiscégek oldhatják meg a munkanélküliséget Európában


A kisvállalkozói szektor (kkv) a leginkább alkalmas arra, hogy a keletkező nagy munkanélküliséget megoldja Európában - mondta Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöki tanácsadója, az Európai Unió Kézműves Kis- és Középvállalkozói Szövetségének alelnöke az IPOSZ által szervezett közép-magyarországi regionális konferencián szerdán Budapesten.

A regionális konferenciát az első "Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2009" című rendezvénysorozat keretében rendezte az IPOSZ.

Kassai Róbert elmondta: a csődök és az ipari szerkezet átalakulása következtében az Európai Unió ipari szerkezete teljesen meg fog változni, ezért versenyképesebbé kell tenni az európai ipart, ez pedig az Európai Unió véleménye szerint csak kevesebb alkalmazottal lehetséges. Ezért fontos a kisvállalkozások szerepe a munkanélküliség kezelésében. Kiemelte: a vállalkozásoknak, minden most megnyíló európai uniós támogatást ki kell használni.

Kassai Róbert elmondta: a vállalkozók előtt a jelenlegi válságban két út áll. Egyrészt dönthetnek úgy, hogy nem veszik igénybe a támogatásokat és megvárják, amíg "a problémák elcsitulnak". Másrészt választhatják az "előre menekülést", és úgy dönthetnek, hogy élnek azokkal a támogatási lehetőségekkel, amelyek az Európai Unió jóvoltából megnyílnak.

Az Európai Unió kis- és középvállalatokkal kapcsolatos politikájáról szólva kiemelte: az EU számos, a szektort segítő intézkedést hozott, és bizonyos országokban például már bevezették azt a gyakorlatot, hogy amennyiben a bankok nem juttatják el a hiteleket a kisvállalkozásoknak, akkor megvonják az adott banktól a különböző támogatásokat.

Az EU álláspontja szerint a nagybankok kevésbé alkalmasak a kisvállalkozások hitelezésére, mivel gyakran nehézkesen és drágán hiteleznek. "Az a véleményem, hogy állami kézben lévő bankok szerencsésebben tudják a kisvállalkozók érdekeit képviselni, mert az állami kézben lévő bankok a gazdaságpolitika irányelveit követik" - mondta Kassai Róbert.

Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta: az IPOSZ azt kívánja elérni, hogy a támogatás minél gyorsabban és "bürokrácia-mentesebben" jusson el a vállalkozásokhoz. Kassai Róbert arról is beszélt, hogy az IPOSZ több kérést továbbított az EU felé. Javasolták például, hogy az EU ellenőrizze az elnyert pályázati pénzek eljutását, kifizetését, és készítsen nyilvántartást arról, hogy mikor fizetik ki a pénzeket. Az EU kisvállalkozói intézkedéscsomagjával, a Small Business Act-tel kapcsolatban elmondta: az IPOSZ álláspontja szerint kötelezővé kellene tenni a kisvállalkozókra vonatkozó előírásokat. Az Európai Unió Kézműves Kis- és Középvállalkozói Szövetsége azt is elvállalja, hogy a 27 tagállammal egyeztet a kérdésben.

Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) társadalmi kapcsolatok főosztályának vezetője előadásában rámutatott: a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködésre törekszik az ellenőrzöttekkel, vagyis a vállalkozásokkal. Elmondta: az NFH nemsokára elfogadja az IPOSZ-szal kötendő együttműködési megállapodást. A májusban aláírandó megállapodás egyik fő célja, hogy a hatóság információközléssel, az elvárások nyitott megfogalmazásával, és a jogszabályok egységes értelmezésével segítse a vállalkozásokat - mondta Kathi Attila.

Az Európai Bizottság által meghirdetett "Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2009" című rendezvénysorozat keretében több mint ezer kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos programot szerveznek az EU-tagállamokban 2009. május 6. és 14. között.

Magyarországon az Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közlése szerint Magyarország 32 helyszínen, közel 50 rendezvénnyel kapcsolódik az európai programokhoz. A EU rendezvénysorozata része annak az európai kisvállalkozói intézkedéscsomagnak (Small Business Act), amely a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos első átfogó szabályozási keretet jelenti az EU és tagállamai számára.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.