A kisebb kedvezményt biztosító Start kártya a népszerűbb



A Start Plusz kártyákból több mint kétszer annyit váltottak ki az érdekeltek eddig, mint a nagyobb kedvezményt biztosító Start Extra kártyákból - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatóból.

Az álláskeresők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő új kártyatípusokat az elmúlt év júliusától lehet kiváltani, azóta 10 283 Start Plusz kártyát és 4 602 Start Extra kártyát adott ki az adóhatóság.

A Start Plusz kártyát azok válthatják ki, akik tartósan álláskeresők, vagy gyes, gyed, gyet illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Erre a kártyára jogosultak azok is, akik gyermekük egy éves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni.

A Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor a megtakarítás abból adódik,  hogy az első évben az összes járulékkötelezettségnek csak a 15 százalék, a második évben pedig a 25 százalékát kel megtérítenie, tételes egészségügyi hozzájárulást pedig nem kell fizetnie a munkaadónak.

A Start Extra kártyára azok jogosultak, akik ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskereső személyek. A tartósan álláskereső kategória annyit jelent, hogy a kártya igénylése előtti 16 hónapból legalább 12 hónapig volt az illető személy regisztrált álláskereső.

Az ilyen személyek foglalkoztatásakor a kártya érvényességének első évében egyáltalán nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni, a második évben pedig összes kötelezettségként 15 százalékos járulékot.

Önnek mekkora az adóéke?
Önnek mekkora az adóéke?

Számolja ki mennyi adót és járulékot fizet 2011-ben jövedelme után! Bérkalkulátor 2011

E nagy kedvezmény ellenére is jóval kevesebben váltják ki a Start Extra kártyát, mert még ezzel sem tudnak elhelyezkedni.

A Start kártya alaptípusát a fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére alkalmazzák 2005 októberétől. Azóta a pályakezdők már 86 872 Start kártyát váltottak ki. A kártyák érvényessége két év, jelenleg 61 770 kártya van érvényben. Az érvényesség akkor is lejár, ha a két év alatt nem használják a kedvezmény igénybevételéhez. A kártyát tehát érdemes akkor kiváltani, amikor tényleges munkalehetőség is adódik.

A Start kártya alaptípust a pályakezdő 25 éves koráig, felsőfokú végzettség esetén 30 éves koráig használhatja. A kedvezmény ugyanaz, mint a Start Plusz kártyánál, azaz az első évben összes kötelezettségként 15, a második évben 25 százalékos járulékot kell fizetnie a munkáltatónak.

Valamennyi kártya az érvényességi ideje alatt több munkáltatónál is felhasználható.

A két új kártyatípusnál a minimálbér kétszereséig vehető igénybe a járulékkedvezmény, az alaptípusnál viszont csak a felsőfokú végzettségűeknél jár a kedvezmény ilyen keresetig, az alap- és középfokú végzettségűeknél csak a minimálbér másfélszereséig számolható el az alacsonyabb járulék.

A Start kártyákkal igénybe vett járulékkedvezmény miatt a társadalombiztosítás nem jut kevesebb járulékhoz, mert a különbözetet korábban a Munkaerőpiaci Alap egyenlítette ki, az új típusú kártyáknál erre európai uniós források is felhasználhatók.

MTI/Menedzsment Fórum 





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.