A kkv-k 72 százaléka nem kér szélesebb körű segítséget bankjától


A kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek többsége, 62 százaléka úgy látja, nem változik cége likviditási helyzete a következő hat hónapban, 20 százalékuk romlást, míg 18 százalékuk javulást tart valószínűnek.

A Policy Agenda és az Ipsos kutatása szerint a legnagyobb, 58 százalékos arányban a közép-magyarországi kis- és középvállalati vezetői tartanak a pénzügyi nehézségektől, legkevésbé pedig a közép-dunántúliak és a nyugat-dunántúliak. Az átlagosnál jóval optimistábbak a 100-149 alkalmazottal működő cégek vezetői, akiknek csak háromtizede tart a pénzügyi nehézségektől.

A kutatás szerint a nehézségeknek két elsődleges oka van, a kereslethiány és a megrendelők, partnerek finanszírozási gondjai. Mindkét okot a pénzügyi nehézségektől tartó vállalatvezetők körülbelül egy-egy harmada említette.

A pénzügyi nehézségektől tartó vállalatvezetők 12 százaléka említette a magas költségeket, az energiaárakat, míg 7 százalékuk általában a gazdasági helyzet, a gazdasági válság pénzügyi következményeitől tart. Az érintettek 6 százaléka számít a kiszámíthatatlan gazdasági környezet negatív hatásaira.

A kutatás szerint a vállalatok viszonylag felkészültnek tűnnek a pénzügyi problémákra. Amennyiben fél éven belül tőkehiánnyal kellene szembenézniük, mind tudná, mit kellene tennie, és több mint felük két lehetséges, kiemelt stratégiát is alkalmazna. A legtöbb vállalatvezető, 46 százalékuk a fejlesztések elhalasztásával igyekezne időt nyerni, míg minden harmadik megkérdezett hitelt venne fel pénzintézetétől.

A vállalkozások nagy többsége bízik számlavezető bankjában: ha bajba kerülnének, szerintük hitelt is kapnának tőlük. A kutatás szerint a vállalatok meglévő fő, azaz számlavezető banki kapcsolatának megítélése összességében, bár nem teljesen, pozitív. A válaszadók jelentős többsége, 72 százaléka úgy véli, cégének nincs is szüksége szélesebb körű és mélyebb segítségre bankjától. Az összességében inkább pozitív értékeléseket az is alátámasztja, hogy csak a vállalatok 17 százaléka gondolkodik azon, hogy más számlavezető bankot választ.

Arról, hogy az adott cégek milyen további segítséget várnak a pénzintézettől, a vezetők leggyakrabban a hitelekről szóló információkat és a partnerkapcsolatok javítását említették.

Az érintettek legnagyobb, 28 százalékos csoportja kedvezőbb vagy nagyobb hitelt várna bankjától. Minden negyedik válaszadó pedig több és hatékonyabb kommunikációt, például gyorsabb ügyintézést kért.

A kutatás kitért a szektor reklámtevékenységére is. A kkv-k héttizede a következő fél évben nem tervez változást reklámtevékenységének volumenében az előző fél évhez képest, igaz közülük 20 százalék azért nem, mert nincs reklámtevékenysége és nem is tervez ilyet. A várható változás összességében mégis a bővülés irányába mutat, mivel több vállalatvezető látja úgy, hogy bővül vállalata reklámaktivitása, mint amennyien csökkenést várnak.

A kutatás szerint a kkv-szektor elsősorban internetes hirdetésekkel és direkt marketinggel tervezi eljuttatni üzeneteit potenciális vásárlóihoz, ügyfeleihez. Előbbi módszert a válaszadók 44 százaléka jelölte meg, utóbbit 42 százaléka.

A kis- és közép vállalatok körében végzett konjunktúra felmérést reprezentatív mintán, 700 cég vezetőjének válaszai alapján készítették.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.